Felébredt Csipkerózsika álmából a Ford, a Teslát is le akarja nyomni

Ford
Vágólapra másolva!
Rengeteg új SUV-ot és villanymotoros hajtást jelentett be a kék oválos márka. Jövőre már kapható lesz az új Puma, az új Explorer és egy rejtélyes, mustangos vonásokat viselő elektromos terepkupé is, a Transitot pedig hatótávnövelős és tisztán elektromos változatban is elkészítik.
Vágólapra másolva!
A kétévente megrendezett nagy jövőismertetését a Ford ezúttal Amszterdamban tartotta Forrás: Ford

A Ford akkora villamosítási programot jelentett be, hogy arra még Kandó Kálmán is elismerően csettintene. Pedig az autógyártó eddig nem volt tétlen az alternatív hajtások terén, hiszen pár éve már árult egy teljesen elektromos Focust Európában is, a Mondeo hibrid változata pedig most is ott van a kínálatban.

2020-tól azonban a hibrid és az elektromos technológia szétterjed az egész választékra,

a kisautóktól a haszonjárművekig. Az új Kuga például rögtön háromféle hibrid hajtással érkezik, de lesznek tisztán elektromos hajtású kocsik is.

Már a Fiestában is lesz mikrohibrid

A Fiestához és a Focushoz egy 48 voltos enyhe (mild) hibrid rendszer lesz rendelhető, amit az 1,0 literes, 155 lóerős Ecoboost benzines turbómotorhoz kapcsolnak. Ennek lelke a normál generátort felváltó

szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor (BISG),

amely képes árammá alakítani a fékezés és egyenletes haladás közben többnyire veszendőbe menő energiát; az így termelt áramot egy lítium-ion akkumulátor tárolja.

A Ford szerint a vezetési élményt és a fogyasztást is javítja a Fiesta és a Focus mikrohibrid rendszere Forrás: Ford

A BISG ugyanakkor villanymotorként is működik, azonnal elérhető

50 Nm-es nyomatékával besegít a hajtásba, és az elektromos segédberendezéseket is ellátja árammal.

Mivel az erejét akkor adja le, amikor a benzines még igen gyenge (alacsony fordulaton), a Ford a kis blokkra a szokásosnál nagyobb turbót illeszthetett, amely jelentős turbólyukat okoz, de több mint 10 százalékkal növeli a teljesítményt a korábbi csúcs 140 lóerőhöz képest.

Az öntöltő, Priushoz hasonló elven működő hibrid Mondeót már kombiként is meg lehet venni, ami ideális taxivá teszi Forrás: Ford

A BISG azt is lehetővé teszi, hogy a Fiesta és Focus start-stop rendszere gyakrabban leállíthassa a motort, például amikor az autót 15 km/órásnál kisebb sebességről fékezik állóra – még akkor is, ha váltó fokozatban van, de a kuplungpedált már lenyomták. Használattól függően

3-8 százalékos fogyasztáscsökkentés érhető el a mild hibrid rendszerrel,

többet értelemszerűen a városban lehet spórolni a sok motorleállítással és visszatermeléssel. A 155 lóerős Fiesta átlagfogyasztása a Ford mérése szerint 4,7, a Focusé 4,9 liter.

Feltámad a Puma, de nem úgy, ahogy vártuk

Emlékeznek még a 90-es évek végén gyártott, Fiesta-alapú kis kupéra? Csajos formája ellenére egy igazi titkos tipp volt a sportos sofőrök számára, zseniális futóműve és váltója az egyik legjobban vezethető kisautóvá tette, nem véletlen, hogy sikeres raliautó-alapnak is számított.

A kis kupéból kis SUV-vá avanzsált új Pumából ennyit mutattak Amszterdamban, azt is csak egy pillanatra Forrás: Ford

Az új Puma valószínűleg más értékeket képvisel majd, mivel a második generáció már nem kupé, hanem egy ötajtós szabadidő-autó lesz, vagyis

a Nissan Juke-nak és a Suzuki Vitarának lesz a konkurense.

A néven kívül csak az a közös pont a régivel, hogy ez is Fiesta-alapokra épül. Amszterdamban úgy mutatták meg az autót nekünk, hogy a félhomályban, lézerfények alatt áthajtottak vele a színpadon, még csak meg sem álltak. Annyi azért kiderült, hogy az Ecosportnál jobb arányokkal rendelkezik.

A Ford a Daimlerhez, a Volkswagenhez és a BMW-hez hasonlóan az IONITY konzorcium alapító tagja; a társulás célja, hogy 2020-ig 400 gyorstöltő állomást létesítsen a legfontosabb európai helyszíneken. Az állomások 350 kW kapacitása jelentősen csökkentené a töltési időt Forrás: Ford

Romániában, Craiovában fogják gyártani,

abban a gyárban, ahol a sikertelen B-MAX gyártásának leállítása után sok kapacitás szabadult fel. A 2020-tól megvásárolható új Pumáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a csomagtere 456 literes, és a 155 lóerős, enyhe hibrid rendszerrel felvértezett 1.0 EcoBoost benzinessel is meg lehet majd venni. Az még nem világos, hogy a hasonló méretű Ecosportot váltja-e le, vagy pedig a két kis SUV egymás mellett marad a kínálatban.

Bivalyerős luxusterepesek Amerikából

A Ford európai kínálatának csúcsára érkezik az Amerikában készülő Explorer terepjáró, aminek új generációját szintén Amszterdamban mutattak meg először. Nálunk kizárólag egyféle hibrid hajtással lesz megvásárolható: a 3,5 literes, 350 lóerős V6-os benzines turbómotornak egy 100 lóerős villanymotor segít a hajtásba, nem mintha egyedül ne tudna boldogulni.

Az Explorer valódi terepjáró központi diffizárral és programozható összkerékhajtással Fotó: Gulyás Péter

Az Explorer rendszerteljesítménye így eléri a 450 lóerőt, a teljes

nyomatéka pedig a 840 Nm-t,

ami még a négyturbós BMW-dízelét is felülmúlja. Bár az elektromos hatótáv csak 40 km, a hétülésesként is kérhető terepes így is jogosult lesz nálunk a zöld rendszámra és a 2,5 milliós nagycsaládos támogatásra is. Alapáron jár az Explorerhez a tízfokozatú automata váltó, a központi diffizár, az összkerékhajtás és a hétféle menetprogram is.

A Tesla Model X, a Mercedes EQC és az Audi e-tron ellenfele lesz a tisztán elektromos hajtású, Mach-1 nevű sport SUV, amit a Mustang inspirált Forrás: Ford

A Ford első dedikált villanyautója a közeljövőben a Mach-1 néven beharangozott sportos terepkupé lesz, amelynek formáját a Mustang inspirálta. A 2020-ban piacra lépő modellről egyelőre csak annyit árultak el, hogy a

WLTP szerint 600 km-t is meg tud tenni egyetlen töltéssel,

ami új rekordnak ígérkezik, hiszen ma még a legdrágább Teslák sem képesek erre. Később lesz egy kisebb, gyengébb, olcsóbb elektromos Ford SUV is, ami a Kuga/Focus páros C2 platformjára épül majd.

A haszonjárművek sem maradnak ki a villamosításból

A Transit Custom PHEV olyan elven működik, mint a Mitsubishi Outlander vagy az Opel Ampera: a benzinmotor csak áramot termel, nem hajt Fotó: Gulyás Péter

A nagy Transit és az eggyel kisebb Transit Custom (valamint a személyszállító Tourneo Custom) is megkapja az enyhe hibrid rendszert a kétliteres dízelmotorral párosítva.

De a Customoknak lesznek konnektoros hibrid változatai is,

amelyekben az egyliteres benzinmotor kizárólag generátorként működik, vagyis nem hajtja közvetlenül a kerekeket még nagy sebességnél sem.

Ideális városi haszonjármű a nagy Transit 2021-ben érkező tisztán elektromos változata, de vélhetően nem lesz olcsó Fotó: Gulyás Péter

A padlóba integrált, 13,6 kWh-s lítium-ion akkuval rendelkező Transit és Tourneo Custom hatótávolsága 500 kilométer.

Az áron kívül más kompromisszumot nem kell majd kötni,

mivel a több mint egytonnás terhelhetőség és a raktér mérete nem marad el a hagyományos hajtásláncú verzióktól, de ez elmondható a 2021-ben érkező, tisztán elektromos nagy Transitról is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!