Nem véletlenül került be ez a Volvo a hatvanas évek 10 ikonikus sportautójáról szóló válogatásba, máig a márka egyik jelképe, egyszersmind a gyűjtők egyik kedvence. A tervezés 1957-ben indult, Helmer Petterson mérnök irányításával. Takarékosságból az Amazon hajtásláncát és mechanikáját használták, apró módosításokkal: a B18 jelű, OHV-vezérlésű, 1,8-as négyhengeres motort szerelték a hosszú orrba, kétkarburátoros kivitelben (SU vagy Zenith/Stromberg).
Háromról öt főcsapágyasra alakították a motort, és a kompresszióját is megemelték, így 100 lóerőt tudott. A blokk Borg & Beck kuplungon át csatlakozott a négyfokozatú, M40-es sorozatú kézi váltóhoz, 1963-tól pedig az M41-eshez, amihez elektromosan kapcsolható (Laycock-féle) overdrive is járt.
Lényegében a futómű is megegyezett az Amazonéval,
elöl független, kettős keresztlengőkaros, hátul pedig Panhard-rudas merevtengelyes rendszer dolgozott.
A karosszériát a Pietro Frua stúdiójában dolgozó Pelle Petterson jachttervező, Helmer fia rajzolta, de a Volvo ezt fél évszázadig titkolta, ragaszkodott az olasz eredethez - azt hitték, így nagyobb a presztízs, és részben igaz is volt a tézis. A gyártásról megállapodtak a német Karmann-nal, de a karosszériagyár legnagyobb megrendelője, a Volkswagen az utolsó pillanatban lényegében megtiltotta a P1800 gyártását: azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az összes szerződését.
A hoppon maradt Petterson nem adta fel, Angliában talált partnert, a Jensen Motorst. Tízezer darabban állapodtak meg, így 1960-ban elindult a sorozatgyártás, azzal, hogy
a Jensen kiszervezte a felépítmények készítését a Pressed Steelnek.
Ám a svédek minőségi követelményeit a Jensen csak az első pár száz darabnál tartotta be, később lazult a fegyelem, így különösen sok panasz érkezett a fényezésre, és gyakoriak voltak a beázások is.
Nem meglepő, hogy a Volvo 6000 darab után 1963-ban áttette a termelést Svédországba, a Lundby-üzembe, innentől a típus a P1800S (S: Sverige, azaz Svédország) nevet viselte. A költözéssel együtt járt a motor 8 lóerős megizmosítása is, 1966-ban pedig 115 lóerőre nőtt a teljesítmény. 1969-ben leváltották az 1,8-ast, a 2,0 literes B20 jött helyette, annak is a feltupírozott, 118 lóerős B változata.
Egy évvel később több módosítás is történt: megjelent a Bosch D-Jetronic befecskendezős, 130 lóerős B20E erőmű (Amerikába a szigorú károsanyag-kibocsátási szabályok miatt a csökkentett sűrítésű B20F kiadások mentek).
Ez a szerkezet már illett a kocsi egyéniségéhez, 190 km/h-ra nőtt végsebesség,
és 9,5 másodperc alatt gyorsult vele állásból 100 km/h-ra a Volvo (a hátsó tárcsafékek is ekkor jelentek meg). 1972-ben pedig piacra dobták a meglepő vonalú, háromajtós P1800ES kombit.
Az olasz Coggiola műhely és Frua is készített egy-egy prototípust, de végül a házi tervező Jan Wilsgaard változata ment sorozatgyártásba. Sajnos a piac nem tudta a shooting brake ES-t értékelni, otthon „halaskocsinak", Németországban „Hófehérke koporsójának" csúfolták. A sima kupé sikereihez sokat hozzátett a híres Az Angyal című tévésorozat, amelyben Roger Moore (Simon Templar szerepében) egy hófehér P1800-assal furikázott. Végül a svéd sportkocsit 1973-ban futtatták ki.
Tesztautónk a gyártás utolsó előtti évéből való, tehát már négy tárcsafékes és 2,0 literes. Befecskendezősként született, de ma már nem az: karburátorok etetik. Korábbi svájci tulajdonosa
öt évvel ezelőtt Németországban tetőtől talpig restauráltatta,
a belsejét pedig saját szája íze szerint alakítatta át új fabetétekkel és fakormánnyal, a gyáriaknál kényelmesebb sportülésekkel és elektromos ablakemelőkkel.
Bejárta vele Európát, de egyszer meghibásodott a Bosch D-Jetronic injektor, a javítására pedig nem talált megfelelő szakembert, ezért úgy döntött, eladja a Volvót. Az autó mostani tulajdonosa régen szeretett volna magának egyet, de megfelelő állapotút csak másfél éve talált – éppen ezt a svájci példányt. Itthon semmihez sem kellett hozzányúlni, kivéve a gömbcsuklókat, a szilenteket és a fékrendszert, utóbbi teljes cserére szorult.
A befecskendezéssel azonban egy évi kínlódás után sem boldogultak, ezért átépítették a gépet karburátorossá,
most két darab sportlégszűrős, 40-es Weberrel megy
(a műszaki táblában a porlasztós modell adatait adtuk meg). Könnyen napirendre lehet térni efelett, hiszen úgysem a veteránminősítés volt a cél, már csak az átalakított beltér miatt sem, amely elegáns, kicsit angolos beütésű. A sok bőr és fa hatása olyanná varázsolja, mintha egy Jaguarban vagy Aston Martinban ülnénk.
Esztétikusak a jól olvasható, testes műszerek, a krómgyűrűs sor a pult közepén folytatódik. A másik végletet a kötőtű vékonyságú bajuszkapcsolók jelentik, a jobb oldalival az overdrive kapcsolható. A jó oldaltartású sportülések kényelmesek, a lábtér elöl kiváló, hátul viszont nagyon szűk. Alapjáraton is hangos a motor, ami menet közben még jobban felerősödik, de az érces, nyers muzsikát kimondottan élvezetes hallgatni. A váltókar rövid utakon mozog, nagyon pontos, de egyáltalán nem puha.
Életerősen gyorsul az 1800-as, még ha nem is présel az ülésbe. Minden fokozatban kapcsolható az overdrive, ilyenkor 1000/perccel esik a fordulatszám, így a 150 km/h-s utazótempó akár órákon át is tartható.
ZF-gyártmányú, csigagörgős kormányművének nincs szervója,
menet közben is kell hozzá izom, cserébe pontos, kevés holtjátékkal – ami bizonyára a felújítás eredménye. Futóműve lényegében az Amazoné, de finomítottak, erősítettek és ültettek is rajta, nagyon jól végzi a dolgát.
Hatékonyan nyeli az úthibákat, a rezgések leginkább a kormányoszlopon jönnek át. Egyenesben rendületlenül fut, de a kanyarokba is úgy áll be, mint a cövek, szinte semmi billegés nincs. Az erős angol Girling tárcsafék hatékonyan állítja meg, szépsége mellett a Volvót vezetni is jó. Így gondolhatta ezt az amerikai Irv Gordon is, aki 1966-ban újonnan vett kupéjával 2018-ig összesen 5,2 kilométert tett meg – így aztán máig a P1800 őrzi a legnagyobb futású magánautók Guiness-rekordját.
Műszaki adatok - Volvo P1800 (1971)
Motor: OHV-vezérlésű soros négyhengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1986 cm3. Furat x löket: 88,9 x 88,0 mm. Kompresszió: 9,5:1. Teljesítmény: 118 LE, 6000/perc fordulaton. Nyomaték: 176 Nm, 3500/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó és overdrive, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros, tekercsrugós, hátul merevtengelyes, Panhard-rudas. Elöl-hátul tárcsafékek, kétkörös fékrendszer szervóval.
Felépítmény: kétajtós, ötüléses önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4350 x 1700 x 1280 mm. Tengelytáv: 2450 mm. Saját tömeg: 1130 kg.
Gyorsulás (0-100 km/h): 10,0 s. Végsebesség: 190 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil júliusi számában: