Murray-t nem kell bemutatni az autósport rajongóinak, hiszen 1969-től 1986-ig a Brabham, 1987-1991-ig a McLaren csapat technikai igazgatójaként dolgozott a Forma-1-ben. Többek között
az ő munkája volt a McLaren MP4/4-es versenyautó is,
amely az 1988-as szezon 16 versenyéből 15-ön diadalmaskodott, és az első világbajnoki címéhez segítette hozzá Ayrton Sennát. Murray a motorsport után az utcai kocsik felé fordult.
Első rendszámos autója, a V12-es BMW motorral hajtott, középső vezetőüléssel rendelkező McLaren F1 újradefiniálta a szupersportautó fogalmát 1992-ben, mivel sem vezethetőségben, sem végsebességben nem volt párja, még a Porschék, Ferrarik, Lamborghinik között sem.
Murray új alkotása, a T.50 bevallottan a McLaren F1 szellemi utódának készült, hasonló koncepció szerint (szívó V12-es motor, kézi váltó, középre tett vezetőülés), de modern anyagokból, modern technológiával, és az előd hibáinak kiküszöbölésével. Ezúttal nem a legnagyobb végsebességre, a leggyorsabb köridőre vagy a legjobb gyorsulás elérésére törekedett, hanem arra, hogy a T.50 a legkisebb tömegű, a legjobban kezelhető és a vezetőjének a legtöbb visszajelzést adó szupersportautó legyen.
Az analóg autók utolsó, legmagasabb szintet elérő képviselője.
A név onnan ered, hogy ez az autó Gordon Murray 50. konstrukciója több mint fél évszázados pályafutása során. Egyértelmű utalás a McLaren F1-re a buborék alakú üvegtető, az előretolt kabin, a tetőn lévő légbeömlő, és a háromszög alakban elrendezett ülések, melyek közül természetesen a vezetőé van középen és előrébb a másik kettőnél, hogy a vállak is elférjenek. A külső tükröket kamerák helyettesítik, hogy a kocsi ne legyen túl széles (1,85 m), vagyis a manőverezhető legyen szűk helyeken is.
Talán a T.50 legizgalmasabb részlete a talajkölcsönhatást (ground effect) kihasználó aero-csomag, amely Murray szerint „újraírja az utcai autók aerodinamikai szabálykönyvét". Ennek kulcsfontosságú eleme
a hátsó ventilátor, amely kiszívja a levegőt az autó alól,
vagyis felgyorsítja a levegő áramlását a padlólemez alatt. Murray az 1978-as Brabham BT46B versenyautón már használta a forradalmi rendszert, de aztán a Forma-1-ben gyorsan betiltották a leszorítóerő-növelő megoldást.
A hátra beépített, 40 cm átmérőjű ventilátort egy 48 voltos villanymotor hajtja, legfeljebb 7000-es percenkénti fordulatszámmal. A ventilátor, a diffúzor, és két, a karosszéria felső-hátsó élein elhelyezett két kis szárnyprofil alkotja azt az átfogó aero-csomagot, amely lehetővé tette, hogy a karosszéria formája letisztult lehessen, és, hogy ne legyen szükség hatalmas hátsó szárnyra.
A T.50 aerodinamikai képességei a vezetési üzemmódtól függenek.
„Auto" állásban mindig a vezető parancsaira reagál, „fékező" üzemmódban megduplázza a leszorítóerőt a ventilátorral, és légfékként kinyitja a szárnyprofilokat, amivel 10 méterrel rövidíti le a fékutat 100 km/óráról. Ez a két állás automatikusan kapcsolódik be, a következők választhatók.
A „nagy leszorítóerő" üzemmód kanyargós utakra való, ekkor az alaphelyzethez képest 30 százalékkal nő meg az autót az úthoz tapasztó erő, a „sima áramlás" módban csökken a légellenállás 10 százalékkal azáltal, hogy az alsó légcsatornák és a felső, kis szárnyak bezáródnak, és a ventilátor megnöveli az autó mögötti légáramlást, így virtuálisan megnöveli a karosszéria hosszát. Ez csökkenti a fogyasztást és növeli a végsebességet, a legnagyobb sebességet azonban nem ebben, hanem „V-max" üzemmódban lehet elérni, amikor
a főtengelyhez kapcsolt elektromos indítómotor is besegít a hajtásba legfeljebb három percig.
Ilyenkor
a T.50 összeteljesítménye eléri a 700 lóerőt,
de a brit szupersportautó elektromos rásegítés nélkül sem gyenge, ugyanis a négyliteres V12-es szívómotorjának teljesítménye önmagában 663 lóerő. Ez a legnagyobb fajlagos teljesítményű szívómotor a világon, egy literből 165,75 lóerőt hoz ki. De másban is világelső a Cosworth által fejlesztett erőforrás: ez a leggyorsabban reagáló (alapjárattól tiltásig 0,3 másodperc alatt pörög föl), legmagasabb fordulatszámot elérő (tiltás 12100-nál) és legkönnyebb V12-es (180 kiló), amit utcai autó valaha megkapott.
A középre, keresztben elhelyezett motor erejét a hátsó kerekekhez egy hatfokozatú Xtrac kézi váltó továbbítja, amely Murray szerint a lehető legjobb váltási érzetet adja. Az első öt fokozat rövid, a hosszú hatodik viszont autópályás utazásra való. Van blokkolásgátló és menetstabilizáló, de mindkettő kikapcsolható.
Szupersportautó-mércével meglehetősen keskeny, elöl 235, hátul 295 mm széles kerekeken gördül a T.50, szélesebbekre azért nem volt szükség, mert a kocsi
mindössze 986 kilót nyom üresen, ami 4-500 kilóval kevesebb, mint a vetélytársak tömege.
Ezt úgy érték el, hogy a karbon váz a szintén karbon karosszériaelemekkel együtt is csak 150 kiló, a motor is a legkönnyebb a maga nemében, és a három ülés is csak 13 kilót nyom - összesen. De minden csavart és rögzítőelemet is speciálisan a feladatához terveztek, hogy egy felesleges gramm se maradjon rajtuk.
Természetesen a fékek is karbon-kerámia tárcsák, elöl 370, hátul 340 mm átmérőjűek. Az elöl 19, hátul 20 colos szénszálas felniken Michelin Pilot Sport4S gumik feszülnek, amelyek nem a francia gyártó legjobb tapadást adó abroncsai, szándékosan. Így az autó a versenypályák helyett utcán, országúton lesz elemében, akár csapadékos időben is, mivel a mintázat hagyományos, nem pedig semi-slick.
A T.50-est a Gordon Murray Automotive gyártja majd Surrey-ban, Angliában, a Top Gear tesztpályája melletti üzemben. Csak 100 darab utcai autót terveznek, és utána 25 darab kihegyezett pályaverziót. Előbbiek
nettó ára 2,36 millió font, ami mai árfolyamon 901 millió magyar forint.
Az összes ügyfélautót 2022-ben tervezik átadni, pontosan 30 évvel a McLaren F1 megjelenése után.