Elkeserítő adatok, sokkal többen haltak meg tavaly a magyar utakon

halálos baleset Törtel
Törtel, 2021. december 16. Összeroncsolódott személyautót szállítanak el Törtelnél, a 4609-es úton, miután a gépjármű tisztázatlan okból lesodródott az útról és árokba csapódott 2021. december 15-én. A 32 éves sofőr kizuhant az autóból, sérüléseibe a helyszínen belehalt. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Jelentősen megemelkedett a közlekedési balesetben elhunytak száma tavaly.
Vágólapra másolva!

Nem stabilizálódtak a balesetszámok a 2020-as alacsonyabb szinten, amikor a járvány első esztendejében bevezetett kijárási korlátozások (és következtükben a járműforgalom ideiglenes mérséklődése) látványosan csökkentette a tragédiákat az ország útjain.

Tavaly a személysérüléses balesetek száma 3 százalékkal emelkedett, összesen 14 194 alkalommal kellett mentőt hívni az utakra

- írta a Vezess.hu a rendőrség adatai alapján.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

A legrosszabb a leglényegesebb adat: 16,7 százalékkal többen haltak meg tavaly az utakon, mint két éve (470 halott vs. 537).

Külön rögzíti az ORFK a halálos balesetek számát (423 vs. 468), ami 8,7 százalékos emelkedés, tehát egy-egy tragikus végkimenetelű karambolra több elhunyt jutott tavaly, mint két éve.

Három vezetői hiba áll az összes Magyarországon történt személysérüléses közlekedési baleset háromnegyede mögött. Mindig is a gyorshajtást nevezte meg legfőbb oknak a rendőrség, tavaly 4339 esetet írtak az utólagos vizsgálatok a sebességhatárt átlépők rovására (ami 31 százalék). Rengeteg járművezető vétett az elsőbbségadási szabályok ellen is az autótörése előtt (3600, 25 százalék), míg az elvétett kanyarodás 2370 súlyos balesetet okozott (17 százalék).

Az ittasan okozott balesetek száma az utóbbi évtized legalacsonyabb szintjére süllyedt 2021-ben.

10,8 százalékos csökkenéssel 1214 esetben derült ki az utólagos vizsgálat során az alkoholfogyasztás a balesetet okozó járművezetőről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!