Csak a megszólalásig hasonlít a cégautókra - Škoda Octavia RS teszt (2022)

Velvet-vörös színben vonzza ugyan a tekintetet, de egyáltalán nem tűnik kigyúrt szörnyetegnek az Octaviák királya, amely 6,7 másodperc alatt letudja a százas sprintet, miközben egy négytagú családot kényelmesen elszállít, csomagterében a fél háztartással. Mindezek fényében különösen fura, hogy V8-as gurgulázást harsog menet közben – csak nem a valódi sportosság hiányát akarja kompenzálni?

Sohasem festett úgy az Octavia RS, mintha a farsangi bálban WTCR-túraautónak öltözött volna, a harsány tuningot meghagyta az (Európában sajnos már csak múlt időben említhető) Honda Civic Type R-nek és társainak, de azért arra is mindig ügyeltek a csehek, hogy meg lehessen különböztetni a százezer számra futó sima családi- és cégautóktól vagy taxiktól. Pontosan ugyanígy van ezzel az új, negyedik generációs RS is, amely egyedi lökhárítókat, kis méretű hátsó szárnyat, alapáron 18 colos alufelniket és króm helyett fekete díszeket (hűtőrács szegélye, tükörház, B-oszlop és feliratok) kap.

Ám mindezzel akad egy probléma: szinte pontosan ugyanilyen szerkóba öltöznek a mezei, akár 150 lóerős Octaviák is, ha Sportline felszereltséggel rendelik őket. Aligha lehet bosszantóbb annál egy RS-sofőrnek, ha a munkahelyi táplálékláncban lejjebb álló kolléga ilyen kamu-csúcsgéppel toppan be az irdodaház mélygarázsába, viszont szerencsére akad néhány apró kiváltsága a 200 lóerő feletti valódi RS-modelleknek. Ilyen a teljes szélességű hátsó prizmacsík, a másfél centis ültetés, az egyedi ködlámpa és a piros féknyereg, igaz, ezeket aztán magyarázhatja az ember a laikus ismerősöknek.

Alcantara a műszerfalon és hangulatfények

Ahhoz, hogy a valódi „családi sportautóval" el lehessen kápráztatni a kollégákat, barátokat és rokonokat, bizony próbakörre kell vinni őket. Utasterében a fő büszkeség a két első kagylóülés, vaskos felárért elektromosan állítható és masszázsfunkciós kivitelben, testesebb utasokra méretezve – ami azzal jár, hogy a vékonydongájúakat kevésbé fogja kanyarban az oldaltámasz. Akad itt még egyedi, háromküllős sportkormány, sok szép piros varrás a kárpitokon, alcantara borítás a műszerfalon és alupedál-szett is, a mélygarázs félhomályában LED-es hangulatfények derengenek.

Gyújtást ráadva jön az újabb show-elem: RS-specifikus animáció a digitális műszeregységen és az középső érintőképernyőn. Lehet-e mindezt fokozni? Természetesen igen, csak be kell indítani a kétliteres, 245 lóerős benzinmotort, amely

négyhengeres ugyan, de olyan öblös hangon gurgulázik, mintha egy izomautó V8-as blokkja ébredne álmából.

Néhány gázfröccs, majd a bemelegítős első, utána pedig a gyors erődemonstrációs kilométerek után azonban kezd kínossá válni a brummogás, ami sport módban még az ajtóborításokat is megrezegteti – hiszen a hifi hangszóróiból szól.

Míg a hathengeres dízel Audiknál, majd a Škoda Kodiaq RS-nél a konszern vette a fáradságot arra, hogy legalább a kipufogódobba építsen be egy hanggenerátort, addig az Octaviák királyában csak a kabinban hallható műszólamokra futotta, ráadásul minden indítás után alapértelmezetten – ahhoz, hogy el lehessen némítani, öko vagy komfort módba kell kapcsolni, illetve az egyéni beállítást lehet csendesre konfigurálni. Utóbbiban amúgy sok paramétert (kormányrásegítés, adatív gátlók stb.) több fokozatban állathatunk, és pozitívum, hogy a fix menetmódok között valódi különbségek érezhetők.

Nem izgága, de komoly kanyarsebességre képes

Régi vágású autórajongóknak és kontrollmániás menedzsereknek egyaránt jó hír, hogy az RS alapáron kézi váltóval érkezik, mindenki más viszont alighanem ki fogja fizetni a tesztautóban is megtalálható, hétfokozatú DSG-váltó 608 ezer forintos felárát, és a vásárlás utáni mézeshetekben örömmel nyomja a kormányra szerelt, nem túl igényes műanyagból készített manuális kapcsolófüleket – aztán az együttélés éveiben el is feledkezik róluk, és mindent az elektronikára bíz. Utóbbi a komfort módban álmosan pakolgatja a fokozatokat, sportban viszont úgy felélénkül, mint egy csontért futó terrier.

Ha nem is áraszt el visszajelzésekkel, precíz és harmonikus a kormányzás, ráadásul sztrádatempónál sem reagál idegesen, mint a legélesebb forró ferdehátúaknál. Csak hirtelen terhelésváltásoknál és provokálva tud picikét megindulni az Octavia hosszú fara (de rövid pórázon tartja az ESP),

alapvetően végtelenül semlegesen mozog, túlvállalt tempónál is finoman kezdi letolni orrát az ívről.

Azok, akiknek már az óvodában sikán volt a jelük, kevéssé fogják izgalmasnak tartani a viselkedését, viszont kénytelenek elismerni, hogy a kiegyensúlyozott RS komoly kanyarsebességekre képes.

És bizony az ív kijáratánál sem lesznek problémák (hacsak nem vizes szürkeaszfalt a burkolat), mert az elektronikus sperrdiffivel ügyesen találnak tapadást az esetünkben 225/40 R19-es első gumik, utána pedig a következő fordulónál is masszívan lassítják a fékek az üresen bő másfél tonnás tömeget. Beállítástól függően az adaptív lengéscsillapítós futómű a feszestől az aránylag puháig széles spektrumon tud dolgozni, de sohasem érződik betonkeménynek. Igaz, kis tempónál azért a patchwork-szerű pesti mellékutak túljárhatnak az eszén, ilyenkor zörgősen, dobálva méltatlankodik a Škoda.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!