Magyarország legolcsóbb új autótípusa - Mitsubishi Space Star 1.2 MIVEC teszt (2022)

Klasszikus szívómotor, kisautó felépítés, alapkivitelben olcsóbban, mint a Daciák, Suzukik és társaik: különleges szerzet a Space Star, amelynek ismertsége csekély, használati értéke viszont nagy. Ezúttal full extrásan vezettük a tripla gyémánt emblémás modellt, és arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire kopott meg a fénye tíz évnyi gyártás alatt.

Alighanem a Mitsubishi ma az egyik legmostohább sorsú japán márka: piaci részesedése itthon és egész Európában nem számottevő, pedig hagyományosan megbízható, jól összerakott, igazi japános gépeket gyártanak. Például az L200 a pick-up kategória egyik jeles képviselője, az Outlander pedig plug-in hibridként úttörő SUV volt, csak eljárt felette az idő, így lemarad a vásárlókért folytatott küzdelemben, hiszen mindenki az újabbat, a divatosabbat akarja. Egyedül az Eclipse Cross SUV-kupé mondható a palettán modern típusnak, különösen az új, zöld rendszámos kivitelben.

Még érdekesebb a kínálat belépőmodelljének szánt Colt-utód ügye, amely eredetileg 2011-ben mutatkozott be,

és első példányait közel tíz éve hajózták be Európába. Mindig jót mulatok a magukat komolyan venni próbáló kisautókon, aminek iskolapéldája a Space Star. Ráncfelvarrása előtt pont olyan volt, mint egy pattanásos kamasz, aki 6 dioptriás szemüvegben próbál keménykedni az osztálytársak előtt, aztán kiszámítható módon a rövidebbet húzza. Nos, a frissített modell már megkapta a kontaktlencsét, szedi a hordós tömegnövelőt és élete első tetkóját is megcsináltatta.

Tehát a ráncfelvarrott Space Star már nem néz ki bután, inkább csak mókás, annak ellenére, hogy nem szeretne az lenni. Tesztautónk az összes létező optikai tuningelemet megkapta, a piros csíkoktól kezdve az ál-diffúzoron át a karbonutánzatú szoknyaelemekig. Ebben a sárgában feltűnő jelenség, az egyébként jól világító halogén lámpák komolyak, de ettől még ez egy kisautó, és alig nagyobb a mai miniknél. 3,85 méter hosszú és 1,66 méter széles, így a legkisebb helyre is befér; és kár, hogy ez a kategória kihalóban van, mert városba nincs ennél praktikusabb (kivéve a robogót és a rollert).

Régi iskola szerint könnyen kezelhető

Beülve pont olyan, mint egy kisautó 2010-ből. Egyszerűek a formák, kopogósak a műanyagok, mégis olyan autószerű és ezért számomra otthonos az egész. Egyik kedvenc részletem a gyári szélterelő az ablakokon, az első autómon (3-as Golf) volt ilyen, hiszen klíma híján egész nyáron szellőztetni kellett. És az a váltókar... nagybátyám ős-Galantján kellett hasonló kulisszában a rejtélyes labirintust bejárni a bottal, gyerekként mitikus jelentőségűnek láttam az egészet. Persze a Space Star-ba már kulcs nélkül lehet bejutni, a motor gombbal indul, és szerencsére más jelek is utalnak arra, hogy 2022-t írunk.

Például a kipróbált csúcsváltozathoz 7 colos érintőképernyő jár, a menü egyszerű és csúnya ugyan, de legalább a tolatókamera képe éles és a fényerő is elegendő. Radar nincs, de aki ekkora autóval képtelen manőverezni, annak megint csak a rollert tudnám ajánlani.

A műszeregység közepén kis monokróm kijelzőn lehet a fedélzeti számítógép adatai között lépkedni, pálcikát nyomkodva.

Két meglepő extra is helyet kapott a Space Star-ban és mindkettőn erősen érezni, hogy utólag voltak kénytelenek rábiggyeszteni. Az egyik a sávelhagyás-jelző, ami csipog, ha letérünk a felfestett vonalról.

Igen ám, de a csipogást olyan hangerővel és frekvencián csinálja, hogy 30 km/h felett lehetetlen meghallani, beállítani meg nem lehet. Másik extrája az ütközés-előrejelző rendszer, ami elvileg magától is fékez ha kell, de nekem többször olyankor villogott, amikor éppen nem volt valós vészhelyzet. Ezzel amúgy fel is soroltuk az asszisztenseket (némi jóindulattal még a hegymeneti elindulássegítőt ide sorolhatjuk), különösebb képzelőerő nélkül be lehet látni, hogy a Space Star 2013-as négycsillagos töréstesztje ma megismételve másféle eredménnyel zárulna az Euro NCAP-nál.

Nem éppen rakéta, de városban kellemes

Bőségesebb a helykínálat, mint kívülről feltételeztem volna, az ülések tapintása kellemes, a 178 centimmel még magam mögé beülve sem kellett térdtranszplantációt végrehajtanom, vagyis a lábtér hátul nekem pozitív csalódás volt. A csomagtartóba 235 liter holmi fér el, szerintem a Combóban a középső könyöklőben van ennyi hely, de, komolyra fordítva a szót, nagyjából a mai Suzuki Swiftéhez hasonló helyviszonyokra érdemes felkészülni. Egy mai, négy méter fölötti kisautótól persze nagyobb utas- és rakteret remélhetünk, ugyanakkor második vagy városi kocsihoz pont elég lehet ennyi.

Tesztautónktól morcos külseje alapján sportosságot lehetne elvárni, de a Space Star csak egyféle motorral érhető el, ami egy 1,2 literes, szívó háromhengeres benzines, szerény 71 lóerővel és 102 Nm nyomatékkal. Hiába alig 910 kilós,

százas sprintideje komótos 15,8 másodperc, amin lehet faragni, hogyha fokozatnélküli automata helyett kézi váltóval rendeljük,

nem is beszélve az 500 ezer forintos felárról. Más szempontból meg voltam elégedve a simán működő CVT-vel, akárcsak a Mitsubishi fogyasztásával: 6 litert evett sietősen hajtva, de 5 liter környékén is beérte óvatosabb lábmunkával.

Váratlan helyről érkezett a sportosság: nem tudom, hogy szándékosan-e, de a kipufogó nagyon szórakoztató módon morog, ami a háromhengeres surrogásával együtt egész jó kis akusztikus élménnyé áll össze, ha valaki szereti hallani is a gépészetet. Állandó nagy sebességnél már inkább fárasztó a zaj, a Space Star nem a Budapest-Frankfurt túra etalonja, és ezt a futómű teljesítménye is alátámasztja. Kissé imbolygós és bizonytalan időnként, a keresztirányú bordákat nagyon nem szereti, ráadásul az egyenesfutása messze áll a jótól, állandóan korrigálni kell a kormánnyal.

Aligha éri meg másfélszeres árra extrázni

Kár, hogy az emberek egyre nagyobb hányada testes SUV-ra váltott, így kevésbé szórakoztató a kis Mitsubishivel mászkálni, mindenki magasabb, nagyobb, és el akarja tiporni a városi közelharcban. Pedig egy-két fő urbánus mozgatására abszolút elegendő ez a méret, én pedig egy hét alatt megkedveltem a Space Start, ami minden hiányossága ellenére szerethető és a hosszú modellciklus tapasztalatai alapján igen tartós szerkezet. Most pedig folytassuk azzal, amire mindenki felkapja a fejét: ez Magyarország legolcsóbb új autótípusa az Entry kivitel 4,33 milliós induló árával.

Összehasonlításként a Dacia Sandero 4,48, a Suzuki Swift 4,97 milliótól indul, ha pedig a minik között keresgélünk, ott a 4,77 milliótól elérhető Fiat Pandát vagy a 4,98 milliós, új Toyota Aygo X-et találjuk.

Árban az egyetlen igazán komoly konkurenciája a fél számmal kisebb, de modernebb Hyundai i10,

amely 4,34 millió forintért meglehetősen fapados felszereltséget kínál. Igaz, a Space Star Enty kivitele sem kényeztet sok jóval, nincs benne bőrkormány, audiorendszer (csak rádielőkészítés), központi zár és légkondicionáló, már csak utóbbi két tétel miatt is érdemes inkább a 4,76 millió forintos Inform kivitelt számításba venni valódi alapmodellként.

Persze általában lehetetlen küldetés alap- vagy akár közepes felszereltségű tesztautóhoz jutni: a kipróbált az Intense Navi CVT csúcsmodell az extralista minden elemét kipipálja, látványosabb megjelenésű a többinél, de az árcéduláján 6,51 millió forint szerepel. Ennyiért bizony modernebb típusok közül is lehet válogatni, a Space Starnál inkább az említett Inform vagy az Intense Plus (tehát a négyből a két középső) felszereltségi szintet tudjuk ajánlani. Ez a kocsi úgyis az észnek, mintsem a szívnek szól, hogy minden sallang nélkül, de megbízhatóan és takarékosan elvigyen A-ból B pontba.