Lukácsháza felől Kőszeg irányába tartott egy Renault zuhogó esőben, amikor az Abért-tó mellett egy szemből érkező Mercedes megpördült, és az autó elé sodródott. A vétlen sofőr és utasa megsérült, őket a mentők a Markusovszky kórházba szállították.
Az okozó nem szenvedett sérülést, de a helyszínen különös jelenetek játszódtak le. A középkorú férfi ugyanis nem volt hajlandó megfújni a szondát, egészségügyi okokra hivatkozva, később pedig azt hangoztatta, hogy ő már fújt szondát, és az negatív lett.
A férfi ezután gyalog elindult Kőszeg irányába, mire az egyik rendőr figyelmeztette, hogy nem hagyhatja el a helyszínt. Végül őt is mentőautóba ültették, de a 112press információi szerint a kórházi tartózkodása sem volt zökkenőmentes.
A Mercedesen hátul tükörsima futófelületű abroncsokat találtak a helyszínelők.