Bejelentettek egy kocsilopást, olyan sztori lett belőle, hogy a szekszárdi rendőrök is elképedtek

parkol
Vágólapra másolva!
A szekszárdi rendőrök szabálysértési eljárást indítottak egy őcsényi pár ellen, akik valótlanul állították, hogy ellopták a kocsijukat.
Vágólapra másolva!

Egy őcsényi nő tett bejelentést augusztus 19-én a késő esti órákban arról, hogy a házuk elől valaki ellopta az autójukat. A rendőröknek rögtön a bejelentés után gyanús lett a történet, ezért ellenőrizték a bejelentők adatait.

Kiderült, hogy egy órával korábban az egyik szekszárdi áruháznál már igazoltatták egy összetört, rendszám nélküli autó mellett a családot. A kocsi néhány perccel korábban balesetet okozott egy kereszteződésben, de a vezetője elhajtott a helyszínről. A jármű ellenőrzése során kiderült, hogy ez a "lopott" autó.

Forrás: Police.hu

A családtagok végül elismerték a rendőröknek, hogy senki nem lopta el a kocsijukat. A járművet a 28 éves családfő vezette, ő okozta a balesetet is, de elhajtott a helyszínről, mert nincs jogosítványa. A szekszárdi rendőrök a férfit végül engedély nélküli vezetés és baleset okozása miatt is feljelentették, élettársával szemben pedig valótlan bejelentés miatt indítottak eljárást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!