Nagy és rendkívül kedvező változás jön a hazai jogosítványoknál

jogosítvány vezetői engedély nyomda elalvás veszélyei kormány mögött
Budapest, 2012. március 9. Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek a Pénzjegynyomdában. MTI Fotó: Pénzjegynyomda
Vágólapra másolva!
A jövő évtől tehergépkocsis jogosítvány nélkül is buszvezetőnek tanulhat, aki már rendelkezik személyautóra szóló, B kategóriás vezetői engedéllyel.
Vágólapra másolva!

A Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint a kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-től így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító "B" után a tehergépkocsira előírt "C" kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, "D" kategóriás engedélyhez jutna. Az elfogadott rendeletmódosítások az idei év végével eltörlik ezt a követelményt, tehát

hamarosan köztes megálló nélkül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe az autósok.

A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is.

Lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult "Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés" vizsgatárgy.

A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól.

Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár szerint "évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!