Példátlan balesethullám, fékezés nélkül törik össze az autósok az útellenőrök járműveit

útellenőr
Vágólapra másolva!
Öt autópálya-mérnökségi autót ért baleset egyetlen hónap alatt.
Vágólapra másolva!

Az autópályákon, gyorsforgalmi utakon dolgozók védelmére kérte az autósokat a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt., miután szeptember közepe óta öt autópálya-mérnökségi autót ért baleset: két dolgozójuk megsérült, három járművük totálkáros lett.

Kiemelten említték azt az esetet, amikor fékezés nélkül hajtott egy jármű a terelőfényt folyamatosan használó útellenőri kocsiba, de rendszeresen előfordul, hogy az autósok nem hagynak kellő távolságot a munkát végző járművek és kollégáik mellett. Legutóbb kedd hajnalban történt ilyen baleset: egy kisteherautó hajtott bele hátulról, fékezés nélkül a gödöllői autópálya-mérnökség útellenőri autójába az M3-as autópályán.

Forrás: MKIF

Egy dolgozó megsérült, őt a hatvani kórházban ápolják, az autó totálkáros lett. Pénteken az M1-es autópálya leállósávjában egy a terelésben részt vevő autó bal oldali visszapillantó tükrét sodorta el egy kamion, egy másik kamion pedig meghúzta a kocsi oldalát. Az MKIF Zrt. hangsúlyozta: az autópályákon, gyorsforgalmi utakon szolgálatot teljesítő kollégáik azért dolgoznak, hogy a közlekedés zökkenőmentes és zavartalan legyen. Arra kérik a közlekedőket, hogy vigyázzanak rájuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!