Szokatlan újítás terjed a magyar utak mellett, egyre több helyen látni ilyeneket

korlát
Vágólapra másolva!
Motorosbarát szalagkorlátokat telepítenek a hazai utak mellett.
Vágólapra másolva!

A statisztikák szerint országosan évente mintegy 1200-1300 motoros baleset történik, ennek nagyjából öt százaléka, vagyis évi 50-60 eset halálos kimenetelű. A halálos motoros balesetek leggyakrabban útkanyarulatokban, pályaelhagyás miatt történnek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még 2021 végén együttműködési megállapodást kötött a HUMDA Zrt.-vel, hogy a motorkerékpárral közlekedők védelme érdekében a szükséges helyeken a szalagkorlátokat motoros-alácsúszásgátló elemekkel egészítsék ki. Első körben Baranyában tizenkettő, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy helyszínen kerülnek ki idén ezek az új elemek.

Az első új korlátokat a 66-os főút Mánfa térségi szakaszán már fel is szerelték. A helyszínek kijelöléséről a HUMDA Zrt.-n kívül a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület, a korlátelemeket gyártó cég képviselői és a közutas szakemberek közösen döntöttek.

Az országban már több olyan helyszín van, ahol ilyen szalagkorlátokat telepítettek: például Pest megyében a 3-as főúton a mogyoródi csomópont térségében, Zalában a 76-os főút két szakaszán és a Komárom-Esztergom megyei Bajna és Héreg közötti mellékút egy ívében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!