Egy térfigyelő kamera vette fel március 4-én, szombat délelőtt Olaszországban, Osimo külvárosában, ahogy két Ferrari csapódik egy medencés villa kerítésébe. A szupersportkocsik (melyek közül az első, piros valószínűleg egy több mint 100 millió forintot érő 296 GTB volt) nagy sebességgel érkeztek a ház melletti kereszteződésbe, ahol nem tudták bevenni a kanyart, és a padka megdobta őket, egyenesen a villa kerítésébe.
Akkora ereje volt a becsapódásnak, hogy a méregdrága sportautók egyes alkatrészei egészen a medencéig repültek, a kék autó ki is gyulladt. Mindkét sofőrt sérülésekkel szállították kórházba, a rendőrség vizsgálatot indított.