Március 15-én egy autós úgy közlekedett Szabadkígyóson, hogy a sávját többször elhagyta, majd hirtelen visszatért oda. A szlalomozásnak többen is szemtanúi voltak, volt, aki felvételt is készített az esetről.
A rendőrök elkezdték keresni a szabálytalankodót, de nem volt könnyű dolguk: a videón ugyan látható a rendszám, de mint kiderült, a kocsi a közelmúltban többször is tulajdonosváltáson esett át, ezt azonban nem jelentették be, egyszer sem írták át az új tulajdonos nevére.
A rendőrök ennek ellenére néhány nap alatt azonosították azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint szlalomozott a kocsival. Amikor kihallgatták, elismerte, hogy ő vezetett.
Azt mondta, hogy kevés volt az autóban az üzemanyag, és meg akarta mozgatni a benzint a tankban.
A férfinak egyébként nincs érvényes vezetői engedélye, az autót pedig korábban kivonták a forgalomból.