Kevesen néznék ki belőle a Zsiguli-rokonságot – Fiat 124 Sport Spider veteránteszt

Tom Tjaarda jól tudott „olaszul” rajzolni, formái belesimulnak a kor talján dizájniskolájába. Tesztautónkra a korai, kecses krómlökhárítókat szerelték fel

Ha kompakt, orrmotoros Fiat roadster, sokaknak a kilencvenes évek közepétől gyártott Barchetta ugrik be, pedig már három évtizeddel korábban is megvalósult a recept. A 124-es műszaki apjai a keleti blokkban is jól ismertek voltak, ám az izmos DOHC-motor és főleg a vagány, Pininfarina-féle karosszéria igazi „dolce vita" autóvá tette a Spidert. Egy szépen restaurált példányt vezettünk.

Nemrégen részletesen bemutattuk a Fiat 124-es Berlina, vagyis lépcsőshátú alapkivitelét, amelynek a magyar motorizációban, illetve az egész KGST-ben történelmi jelentősége volt, hiszen ebből lett 1970-től a szovjet Zsiguli. De térjünk vissza az olasz eredeti '66-os debütálási évéhez, mert a Torinói Autószalonon feltűnt egy izgalmasabb rokon is, a 124 Sport Spider. Nagyrészt a négyajtós technikáján alapult, de 14 centivel rövidített padlólemezen, és sikerét annak köszönheti, hogy a karosszéria tervezését a Fiat kiadta a Pininfarinának, ahol a holland-amerikai Tom Tjaarda ragadott ceruzát.

Tjaarda egyszerű vonalú, de elegáns kabrió felépítményt épített, amihez elővette korábbi munkája, Chevrolet Corvette Rodine tanulmányautó terveit is. Bár 2+2 személyes kialakításával nem felelt meg tökéletesen a roadster definíciónak, jelképes hátsó ülése miatt végtére tekinthető annak. A Sport Spider elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merev tengelyes, dupla hosszanti vezetőkaros, Panhard-rudas futóműveken mozog; hasonló műszaki felépítése ellenére stabilabban, mint a 124 Berlina.

Kevesebb, mint egy tonnás saját tömegéhez átvették a népautó-rokon elöl-hátul tárcsás fékrendszerét is.

Torinóban, az Agnelli-birodalom központjában hamar döntés született arról, hogy a sportos kivitel nem kaphatja meg a lépcsőshátúak 1,2 literes, klasszikus nyomórudas motorját, ezért az ex-ferarris zsenihez, Aurelio Lampredihez fordultak, hogy konstruáljon valami újat. Ő képességeihez híven itt is kitett magért, az 1438 cm3-es négyhengeres valódi mestermunka, szíjhajtású DOHC-vezérléssel, és az akkoriban forradalmian újnak számító lapkás szelephézag-állítással. Olyan jól sikerült az eredetileg Weber-karburátoros motor, hogy frissítésekkel egészen a kétezres évekig használatban maradt.

Közel húsz év pályafutás, ralibajnoki címmel

Már az 1,5 literes változat is 90 lóerőt tudott, de 1970-ben 1,6-osra (110 LE), majd 1974-ben 1,8-asra (118 LE) növelték, végül 1979-ben elkészült a 2,0 literes változata is. Előbb négy-, majd ötsebességes kézi váltóval szerelték, a General Motors-féle háromfokozatú automata pedig feláras volt, ezt főleg az amerikai és a japán piacra szállították. A termelés 75%-a Egyesült Államokba ment, ahol imádták a Sport Spidert, akárcsak a műfaj menőinek számító angol MG, Austin-Healey és Triumph roadstereket is. Kevesebb babért aratott viszont zárt rokona, a '67-től gyártott, majd átdolgozott Fiat 124 Coupé.

Összesen három generációban (AS, BS és CS) készült hosszú pályafutása során a Spider, de ez nincs kőbe vésve, hiszen léteztek keverékpéldányok és átmeneti változatok is. Radikális frissítések helyett

folyamatosan aprókat alakítottak rajta, sokat variáltak a lökhárítókkal, a hűtőmaszkkal, illetve az indexek méretével, formájával és helyével is.

Kezelésbe vette a házi tuningcég is, így 1972-ben megszületett a keménytetős Fiat-Abarth 124 Rally, amely még abban az évben megnyerte az európai ralibajnokságot. A kötelező homologizáció keretében 500 utcai példány is készült, csak olasz piacra.

1982-ben aztán véget ért a pályafutása, de csak a Fiat anyacégnél, az eredeti dizájnért felelős Pininfarina ugyanis saját márkanéven átvette a gyártást. Így még további három éven keresztül lehetett kapni a Pininfarina Spidereuropa (az amerikai piacon Spider Azzura) modelleket, melyek éke az 500 darab Volumex kivitel volt. Ezek a kompresszoros, 135 lóerős gépek menetteljesítmények terén is csapást tudtak mérni az ősi rivális Alfákra. Végül közel húsz év és 200 ezer példány után ment nyugdíjba a Fiat 124 Spider, amelyen neve 2016-tól a Mazda MX-5 olaszos retró átiratán élt tovább.

Megjárta a hadak útját az amerikai példány

Tesztautónk 1979-es évjáratú, tehát még a Fiatnál készült, méghozzá az izmos 1,8-as motorral, de csak négysebességes váltóval. Eredetileg amerikai kivitelű volt, az előző tulaja nem csak európaira, hanem egyenesen Abarth utánzattá alakította, piros színben, lökhárítók nélkül. Mai gazdája egy árverésen vette, az enyhén törött orr-rész ellenére fotókon egész elfogadhatónak tűnt, élőben azonban mást mutatott a 124-es: ramaty állapotban volt. Sok volt rajta a rozsda, de rengeteg más baját is felfedezték, még az üléseket (nem csak a kárpitokat) és a komplett tetőt is ki kellett dobni.

Mint a karosszéria letisztítása után kiderült, eredetileg olajzöld volt a kis sportgép, és úgy döntöttek, hogy az alapoktól újjáépítik.

A munkát egy műhely végezte el bő három év alatt, az eredmény pedig lenyűgöző lett. Természetesen eredetinek állították helyre, szép színe mellett visszakapta kiegészítőit is (annyi módosítással, hogy lökhárítókból a szebb régebbi fajtákat tették fel), a szűkös utasteret is teljesen újjákvarázsolták. Már csak néhány apróság hiányzik, de a rádió nélkül jól megvoltunk: a motor mély torokhangon brummog, ami eleve élvezetes, de az igazi szenzáció a hörgése gázelvételek után.

Valódi fába ágyazott sebesség- és fordulatszámmérővel szemezhet a sofőr, mellettük három kisebb műszer, meg néhány kapcsoló sorakozik, plusz az amerikai exportkivitelre jellemző lámpa, ami az öv becsatolására figyelmeztet. Valamennyi Fiat 124-esben és leszármazottjaiban (köztük a Ladákban) kiváló a váltó, itt is ügyesen teszi a dolgát: rövid utakon és pontosan jár, de határozottság kell a tologatásához. Lampredi híres négyhengerese virgonc, a 118 lóerő pedig nem kevés, de ezúttal kerüljük pörgetjük a pörgetést: tesztautónk még bejáratós, felújítás óta alig futott 1000 kilométert.

Komfort helyett szűretlen élményt kínál

Meggyőző ugyanakkor, hogy már 3000/perc alatt felkapcsolgatva is szépen gyorsít, és a tapasztalatok szerint ezek a gépek 130-140-es tempót vígan, erőlködés nélkül tartják. Ám arra készülni kell, hogy 80 km/h fölött már sok a zaj, nem csak a menetszél süvít a tető és a szélvédő találkozásánál, hanem a különféle zörejek és lemezhangok is erősödnek, ráadásul a kasztni finoman remeg. Ez nem a hanyag restaurálás miatt van így, alapból ilyen a Sport Spider, de ettől még remek szórakozást és szűretlen kabrióélményt kínál. Sétakocsikázás helyett pedig lendületes haladásra is tökéletesen alkalmas.

Ebben jó partner a feszes futómű és a megingathatatlan egyenesfutás, kanyarban pedig nagyon sokáig semleges;

tényleg ügyesebb, mint a Berlina vagy a Ladák. Természetesen szervó nélküli a kormánygépe, sajnos a sportos természethez illő fogasléces helyett globoidcsigás építéssel, azért a kocsi így is aránylag pontosan irányítható. Még így vadonatújan, kopás nélkül is van némi holtjátéka a szerkezetnek, és álló helyzetben nagyon nehéz tekerni, ez némi megszokást igényel; miközben a négy tárcsás fékrendszer teljesítményére, illetve a pedál erőszükségtelére nincs panasz – ez megnyugtató.

Őszinte és egyszerű autó a 124 Spider, ráadásul vagányul szól, nem csak kortársaihoz képes fürge, arról az utánozhatatlanul olasz hangulatról nem is beszélve, ami gyorsan a hatalmába kerít, amikor beleülünk. Mellette szól, hogy a hosszú gyártási idő és a viszonylag nagy darabszámok miatt széles a veteránpiaci kínálat (nem keveset Amerikából hajóztak be), ráadásul a többi régi roadsterhez képest megfizethető: már 10 ezer euró alatt lehet találni komplett, igaz, kisebb-nagyobb felújításra szoruló példányokat. Főleg a rozsda jelent nagy kihívást, de 15 ezer euró környékétől egész jók is feltűnnek.

Műszaki adatok - Fiat 124 Sport Spider (1979)

Motor: DOHC-vezérlésű, soros négyhengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1756 cm3. Furat x löket: 84,0 x 79,2 mm. Kompresszióviszony: 9,8:1. Teljesítmény: 118 LE, 6000/perc fordulaton. Nyomaték: 153 Nm, 4000/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros futómű kanyarstabilizátorral, hátul merev tengely hosszanti vezetőkarokkal és Panhard-rúddal. Elöl-hátul csavarrugók és hidraulikus lengéscsillapítók. Elöl-hátul tárcsafékek szervórásegítéssel.

Felépítmény: kétajtós, 2+2 üléses, nyitott, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 3971 x 1613 x 1250 mm. Tengelytáv: 2280 mm. Csomagtartó: 180 l. Tank: 45 l. Saját tömeg: 960 kg.

Végsebesség: 185 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 9,2 s.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil májusi számában: