Nem véletlen, hogy a Dunakanyarban tartott Porsche-élményvezetésen ennek a kulcsaiért ment a legnagyobb harc, pedig a konvoj autói (Panamera Turbo, Cayenne Coupé Turbo, Taycan Turbo, 911 Turbo S, 911 Targa 4) között nem ez volt a legerősebb, viszont ez volt az egyetlen szívómotoros, középmotoros és kétüléses. Jól érezhető volt, hogy mennyivel könnyebben és szívesebben pörög fel a piros jelzés felé a négyliteres boxer, mint a feltöltött társai, és hogy mennyivel spontánabbul reagál a gázadásra, pedig a Porsche turbómotorjai is a legjobbak közé tartoznak a maguk kategóriájában.
Mivel a motor csak pár arasznyira van a hátunk mögé beépítve, és nincs fém tető, ami elszigetelne tőle, minden rezdülését, mechanikai zaját halljuk és érezzük, amihez a menetszél kellemes suhogása és a zöldellő mezők, erdők illata társult. Persze alul nem túlzottan erős a motor, 3000-es fordulat alatt kevés a nyomatéka, de 5000-től már elképesztően tol, és
szinte követeli, hogy elforgassuk a 8000-nél bekövetkező leszabályzásig,
a 420 lóerőt egyébként 7600-nál adja le.
A tesztautóban az 1,1 millió forintba kerülő hétfokozatú, duplakuplungos PDK automatikus váltó dolgozott, a márkától megszokott színvonalon: elképesztően gyors és finom váltásokkal legyen az manuális vagy automata üzemmód. Nem csak azért jobb vele fél másodperccel a százra gyorsulás, mint a hatfokozatú kézivel, mert fürgébben vált, hanem azért is, mert a több fokozat miatt rövidebbek lehetnek az áttételei. Sokan állítólag azért nem szeretik a 718-as család kézi váltóját, mert elképesztően hosszú az áttételezése az emissziócsökkentés miatt: a kettest akár 140 km/h-ig lehet használni, itt viszont már nem sokkal 120 fölött kapcsolni kell a hármast, amit manuál üzemmódban nem is tesz meg helyettünk.
Az előző, 375 lóerős Spyder ugyan megkapta a Cayman GT4 motorját, de azzal ellentétben a 911 GT3-asból származó, könnyített és ültetett, gumiszilentek nélküli (fém a fémmel kapcsolódású) sportfutóművet már nem. Nos, utódát, a kipróbált 718 Spydert már nem érte efféle hátrányos megkülönböztetés, ebben ugyanis
a tetőn kívül szinte minden alkatrész megegyezik a 718 Cayman GT4-esből származik,
és a Porsche mérnökei valahogy elérték, hogy még a tömege sem legyen nagyobb. Kézi váltóval 1420, PDK-val 1450 kg-ot nyom, ami persze egy MX-5-öshöz vagy egy Alpine A110-eshez képest még mindig sok. Viszont az is igaz, hogy kevés olyan nyitott autóban ültem eddig, ami ennyire merevnek érződött volna, a belső visszapillantó még a felújításra szoruló nógrádi utakon sem remegett, a karosszéria csavarodásnak, nyiszorgásnak a nyomát sem mutatta.
Egyszerre van meg a 718 Spyderben a német prémiumautókra jellemző „van benne anyag" érzés, de kanyarokban mintha hirtelen 200 kilót simán ledobna a tömegéből, annyira agilisan vált irányt a két végpont között 2,5-öt forgó, Alcantarával borított sportkormány legkisebb elfordítására. A kormányzás precizitásán és tapintható visszajelzésein, az elöl hat, hátul négydugattyús nyergek által szorított, 380 mm átmérőjű féktárcsák erején, és a Boxster S-hez képest 30 mm-rel leültetett futómű stabilitásán és precízen belőtt balanszán minden pillanatban érezni, hogy a Spydert azzal a tudattal fejlesztették ki, hogy versenypályán is tartósan jól teljesítsen, ne csak a Côte D'Azur pálmafás sétányain.
Minden kezelőszervnél a tökélyre fejlesztették, hogy milyen erőket igényeljen a használata, különösen a kemény, rövid úton mozgó fékpedál tetszett, amely a brutális fékhatás ellenére finoman adagolhatónak bizonyult, és – ha nem egy hágón csapatja valaki az Alpokban – valószínűleg sosem puhul fel közúti használat során.
Ha nyernék a lottón, biztosan rendelnék egyet a 718 Spyderből, mert az már lehet tudni, hogy ez az utolsó kétüléses, középmotoros, nyitott tetejű autója a Porschének, amit szívó benzinmotor hajt.
A két év múlva érkező, következő Boxster/Cayman család ugyanis már elektromos hajtást kap,
emiatt 2-300 kilóval nehezebb lesz, és egészen biztos, hogy a hangjával sem fog úgy elvarázsolni, mint ez a boxer műremek.