A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Vér borított mindent, a szélvédőn át a hátul alvó gyerekek közé repült egy őz Kisunyomnál - videó

őz
Vágólapra másolva!
Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os főúton, Kisunyom közelében pénteken késő este.
Vágólapra másolva!

Körmend felől Szombathely irányába tartott egy litván rendszámú BMW. Szemből egy ismeretlen márkájú, magyar rendszámú autó érkezett, amely elütött egy elé rohanó őzet - írta a 112press. A vad a levegőbe repült és átszakította a nyaraláson lévő litván család autójának szélvédőjét. Az állat átrepült a sofőr és a mellette ülő felesége között, majd a hátsó üléstámlának csapódott az alvó gyerekek közé.

A BMW-t vezető férfi súlyos szemsérülést szenvedett. A feleségét és a gyermekeit szilánkok sebesítették meg, sérüléseik nem súlyosak, de valószínűleg a lelki megrázkódtatást is idő lesz kiheverni, hiszen a sötétben az utasok egy darabig azt sem tudhatták, hogy mi történt.

Az autó utasterében a hátsó szélvédőig lehetett állati maradványokat találni.

Az őzet elsőként elütő sofőr visszament a baleset helyére, megkereste a rendszámát, majd visszaült az autójába és elhajtott. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy észlelte-e a súlyos balesetet és az úttestet borító üvegtörmeléket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!