A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A Leicester City a másodosztály megnyerésével tért vissza a Premier League-be, ahol rögtön egy bravúros pontszerzéssel nyitott a Tottenham ellen.

A Tottenham Hotspur számított a meccs esélyesének, a londoniak az első félidőben el is dönthették volna a meccset, a szünetben Pedro Porro góljával 1-0-ra vezetett Ange Postecoglu csapata. A második félidőre feltámadt a korábbi bajnokcsapat, amelyből a hírmondónak maradt Jamie Vardy góljával egyenlített is a Leicester. Vardy bántóan üresen fejelhetett Vicario kapujába.

Jamie Vardy tisztán fejelhetett a Tttenham kapujába
Fotó: Darren Staples / AFP

Rodrigo Bentancur sérülése miatt sokáig állt a játék, miután összefejelt Issahaku Fatawuval, annyira szerencsétlenül jött ki az esetből, hogy oxigénre is szüksége volt, mielőtt lecserélték volna.

A pontszerzésnek egyértelműen a Leicester örülhetett jobban, hiszen alig 30 százalékban volt náluk a labda, de Jamie Vardy klasszisa nagyon sokat ért a csapatnak. Az angol csatárnál csak Mohamed Szalah lőtt több gólt a Premier Leagu első fordulójában, 9-8-ra vezet ebben a tekintetben az egyiptomi. Vardy 37 évesen és 221 naposan lőtt gólt az első fordulóban, ennél idősebben ezt a bravúrt csak Teddy Sheringham (39 év 133 nap) érte el a West Ham játékosaként.

Vardy kilencedik bajnoki gólját szerezte a Tottenham ellen, ennél többet csak az Arsenal és a Watford ellen szerzett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!