Hagyományőrző egyesület, TikTok-kamerával – Mercedes E-osztály (W214) menetpróba

Mercedes-Benz E-osztály menetpróba (2023)

Már a második világháború előtt megismerte őket a világ, később a német gazdasági csoda elérhető álmai voltak a középkategóriás Mercedesek, a 114-es és 123-as sorozatok pedig vénségükre Kelet-Európa vagy Afrika úttalan útjain húzták az igát. Aztán a hangsúlyok eltolódtak, de az E-osztály öt generációja mérce maradt Európa autópiarában, újabban pedig trendekkel szembe menő vásárlói állásfoglalás is a SUV-ok ellenében. Megnéztük, milyen fegyverezettel száll – valószínűleg utolsó szériaként – harcba a 214-es sorozat, és hogy lehet-e keresnivalója az AMG-optikának egy alapdízelen.

Halad a korral, de azért útközben nincs élőzés

Ugyan, egy újabb kamera, amit – hála istennek csak álló helyzetben – arra lehet használni, hogy szelfizzen, TikTok-videón mutassa be jókedvét, vagy hasznosabb szolgáltatásként Zoom/Webex konferencián vegyen részt a sofőr vagy utasa. Idő híján nem tudtunk elveszni az egyes piacokon 5G kommunikációra képes, a felhasználó szokásait kitanuló fedélzeti rendszer bugyraiban, mindenesetre tény, hogy nagy ikonokkal és könnyen kezelhető az érintőképernyő. Ez ezért is fontos, mert megszűnt az elődben még a kardánalagúton trónoló vezérlőtárcsa, és vele együtt a gombok nagy része is, beleértve a klímarendszer fizikai vezérlőit.

Tesztautónk nem csak a közös üveglap alá költöztetett Superscreen kijelzőt kapta meg (a Hyperscreen a luxuskategória kiváltsága), hanem az AMG Line kivitelek duplaküllős kormányát is, de kapacitív gombokkal és csúszkákkal időbe telik megbarátkozni.

Miközben modern, kétségtelenül igényes is a miliő a szép fém Burmeister hangszórórácsokkal, a finom bőrborításokkal

és a kényelmes, tág határok között állítható, hűthető-fűthető ülésekkel, a hangulata pedig csakis a felszereltségtől, illetve a konfigurátorba kattintott x-ektől függ: mi biztosan világos plafonborítással, utasoldali kijelző helyett fával rendelnénk.

Ha nem is fölényes, sok mindenre elég az alapdízel

Annál is inkább, mert az AMG-optika ellenére ez nem sportos, hanem alapmotoros E 220 d modell, ami a típus történetében évtizedeken át egyet jelentett: spórolós nagypapák vagy taxisok autója. Csakhogy itt már nem 75 lóerővel kell gazdálkodni, mint a W124-esnél, hanem 197-tel, amit egy-egy előzés vagy sztrádára besorolás alkalmával tovább 23 lóerővel meg tud toldani az indítógenerátor. Bizony, amelyik E-osztály nem zöld rendszámos, alapáron lágy hibrid rendszert kap, akárcsak az elődmodell legtöbb kivitele a frissítés óta, és a Mercedes-kínálat többi tagjából ismert 9G-Tronic automataváltót is újra bevetették.

Összkerékhajtással kombinálva mindössze 7,8 másodperces sprintidő szerepel az E 220 d adatlapján, szó sincs tehát vándordűneként mozgó alapdízelről, és valóban kellő dinamizmussal mozog az Etyek környéki utakon. Nem csak kis légellenállása (és emiatt szerény, 4,9-5,7 l/100 km-es átlagfogyasztása) miatt tűnik ideális utazóautónak, hanem azért, mert

teletömték zajszigetelésekkel: a tetőtartó oszlopok közé akusztikus habot, a padlóra bitumenlapokat helyeztek,

felárért kettős üvegezéssel is kérhető, így tényleg igen csendes. Mintha a sornégyes dízel is mintha puha dunyhákba csomagolva dünnyögne maga elé valahol a távolban.

Fordul azonban a kocka, ha sport módba átkapcsolva sarkantyúzni kezdjük a rogyásig extrázott limuzint, ilyenkor ugyanis (mesterséges hanggal alákeverve) morgósra vált a kétliteres dízel tónusa, és futja ugyan lendületes előzésekre vagy kanyarból kigyorsításokra az erejéből, de nem mondanánk dinamikusnak. Mivel kevesebb a nyomatéka, egész pontosan 440 helyett 320 Nm, alighanem legalább ugyanennyire hiányozhat a fölényes erő a benzines E 200 belépőmodellből is, a sietősebb vezetőknek tehát érdemes az említett plug-in hibridekre áldozni, vagy még izgalmasabb megoldásként kivárni a januárban érkező felmentő sereget.

Jövő év elejétől hat hengerrel és kombiként is

Ellentétben a C-osztállyal és a GLC-vel, a felső-középkategóriás Mercedest szerencsére soros hathengeres motorokkal is kínálni fogják, az E 450 és az E 450 d minden körülmények között komoly teljesítménnyel (381, illetve 367 lóerő) és selymes járással fogja kényeztetni az ínyenc vásárlókat. De térjünk még vissza a kipróbált kétliteres dízelhez, hiszen a hétköznapokra ez is kellemes társnak ígérkezik, és illik az E-osztály kényelemorientált karakteréhez. Ezzel összhangban áll a pontos, de nem idegesen közvetlen kormányzás, amit a temérdek vezetéssegítő rendszer némelyike (például sávtartásnál vagy parkolásnál) át is tud venni.

Nem kell ahhoz árpád-hídi megrögzött gyorshajtónak lenni, hogy bosszantó legyen a sebesség minimális túllépésére, országúton például már 91 km/h-nál csipogó figyelmeztető jelzés, ezt uniós előírás miatt építik be, szerencsére a menüben, vagy még egyszerűbben a kormányküllő némító gombját hosszan nyomva ki lehet iktatni. Az E-osztály egyik fő varázsát a remek zajszigetelés mellett az alapáron is komfortos, szelektív lengéscsillapítású futómű adja, amit tesztautónkban a Technik csomag részeként adott légrugók fokoznak:

finom ringással vasalja ki az útegyenetlenségeket, az S-Mercik sztoikus nyugalmával képes vonulni.

Így tökéletes összhangban van a márka azon törekvéseivel, hogy még inkább a luxus irányába mozduljon el, nem csoda hát, hogy német prémium riválisainál is drágábban adják: az E 200 alapmodell ára 25 millió forintról indul, a dízel felára 1,0, a legolcsóbb plug-in hibridé 3,2 millió forint – opciók nélkül. Heteken belül érkezik a T-modell (S214), akár terepkombi kivitelben is (X214), ezzel teljes lesz a család. Bár valószerűtlen, hogy ez a generáció a lenti videóban körbejárt elődjeihez (kisfecske, állólámpás, zöldséges, pápaszemes) hasonlóan becenevet kapjon, érdemes a figyelemre, és talán utolsó mohikánként fogja jegyezni az utókor.