Több mint 6,1 millió autó rendelkezett 2022-ben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, ezekkel csaknem 140 ezer olyan balesetet okoztak a sofőrök, amelyeknél a kötelező biztosítás terhére kellett fizetniük a biztosítóknak kártérítést.
A kárgyakoriság tehát a teljes magyar gépjárműállományra vetítve 2,29 százalékos volt, ami jónak számít, ennél csak egyetlen évben, 2020-ban, a járvány miatti lezárások idején volt szebb ez a mutató. Tavaly több mint 4,2 millió személyautónak volt kgfb-szerződése, ezek 63 százaléka közepes méretű, 50-100 kilowatt teljesítményű autó volt. Csak nagyjából minden ötödik személyautó volt ennél nagyobb teljesítményű.
A 180 kilowatt fölötti kategória aránya még mindig 2 százalék alatt van, nem egészen 82 ezer nagy teljesítményű autó járt 2022-ben a magyar utakon, a statisztika alapján azonban
ez a gépjárműkategória az, amelyik a leggyorsabban nő, tíz év alatt meghétszereződött az ilyen autók száma
- írta elemzésében a Bank360.hu.
Ezek után az sem meglepő, hogy
az ilyen autók által okozott saját hibás balesetek száma is jócskán megugrott: tíz éve ez a szám évente még 500 körül volt, tavaly már 2200 fölött térítettek kgfb-s kárt erős autók miatt a biztosítók.
A személyautóknál az általános tendencia az egyébként, hogy
minél erősebb egy autó, annál nagyobb valószínűséggel okoz kárt a sofőrje.
Az átlagos kárgyakoriság tavaly 2,52 százalékos volt, vagyis 100 autóból valamivel több mint 2,5 okozott így kárt. Az átlagos kárérték 732 ezer forintot tett ki. A 70 kilowatt alatti kategóriák mindegyikében az átlag alatt volt a kárgyakoriság, afölött viszont nőtt ez a mutató, a legmagasabb a 180 kilowatt fölöttieknél volt, 2,72 százalékos.
Ebben a kategóriában mérték a legnagyobb másoknak okozott károkat is. Míg egy közepes autóval 600-700 ezer forint körüli kárt okoztak csak másoknak, a legnagyobb autónál az átlagos kárérték megközelítette az 1,1 millió forintot.