Kathy Hochul kormányzó videóüzenetben jelentette be a döntést, hogy mégsem lesz 15 dolláros dugódíj azok számára, akik a Manhattan félszigetre szándékoznak autóval behajtani. A politikus szavai szerint nehéz döntést hozott, indokai között a nagyváros Covid utáni törékeny gazdasági kilábalását, valamint az emberekre nehezedő inflációt említette.
A New York belvárosát érintő behajtási díj terve először tíz éve merült fel, és öt éve iktatta törvénybe Andrew Cuomo, az állam akkori kormányzója. A több milliárd dolláros remélt bevételből a nagyváros metróhálózatának felújítását, valamint a New Yorkot kiszolgáló vasúthálózat korszerűsítését tervezték, a másik indok pedig az éghajlatvédelem volt a károsanyag-kibocsátás mérséklése révén.
Kathy Hochul kormányzó korábban a dugódíj elkötelezett támogatója volt, miközben Eric Adams, a nagyváros polgármestere fenntartásait hangoztatta. A New York-i városi behajtási díj az Egyesült Államokban az első lett volna, az eredeti tervek szerint július 1-jétől lépett volna életbe.