Pórul járt a pofátlan tolakodó Újpesten, gusztustalan dolgot tett, amikor elküldték

Vágólapra másolva!
Bevágott a sor elé, de ezt nem hagyta szó nélkül egy szabályosan várakozó.
Vágólapra másolva!

A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi felvételt a 4. kerületben, az Elem utcai vasúti átjáróban. 

A fehér Citroën C1 sofőrje kikerülte a szabályosan várakozó sort, és a vasúti átjáró félsorompója előtt megállt, a sor legelején. Gondolhatta, hogy átcsusszan, amint nyílik a félsorompó, de erre nem volt lehetősége, mivel az szinte azonnal visszacsukódott, és a lámpa is újra piros jelzésre váltott. Ekkor gondolhatta a skodás hősünk, hogy elmagyarázza a tolakodónak, hogy a dologok nem így működnek, és illetlen dolog ilyet tenni.

Valami oknál fogva kétszer is odament az udvariatlan sofőrhöz. Nem tudni, hogy mit mondott neki, de látszólag sikerült meggyőznie, hogy jobb, ha visszafordul. Ezután mérgesen megfordult a tolakodó, majd búcsúzásképpen azért még leköpte a Skodát.

Kapcsolódó cikkek:


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!