Részegedj okosan!

A felnőtté válás rögös útjának egyik ritkán emlegetett, de a mindennapokban - na jó, inkább a hétvégéken - annál gyakrabban visszaköszönő állomása az, hogy az ember megtanul kulturáltan alkoholt fogyasztani. Mértéktartás, visszafogottság, halljuk oly sokszor szüleink szavait visszacsengeni fülünkben, mikor elindulunk a nagy magyar éjszakába, aztán valahogy a következő pillanatban mégis egy belvárosi kuka tetején ülünk, a sarki éjjelnappaliból frissen beszerzett kétdekás kommersz barackot magunkba erőltetve, hogy azért oldódjanak azok a gátlások, pörögjön-forogjon egy kicsit a világ, ha már szombat este van.

Keserű az a barack, már az első korty a holnapi kiszáradt, másnapos szájízt ígéri, mégis csúszik - muszáj neki! -, hiszen ismét késésben, a társaságban egy mobil mindig csörren, hogy hol vagyunk, menjünk már. Meg aztán az is ott van, hogy bírom én ezt, jó hogy, persze, hát ki, ha én nem. Másnap végiggondolva az előző este szakaszos emlékeit pedig eszünkbe jut a kósza gondolat, hogy lehetett volna ezt másképpen is, finomabban, nyugodtabban, több emlékkel, kisebb fejfájással.

Szóval a lényeg abban az egyszerű felismerésben rejlik, hogy az ember belátja: paradox módon az alkoholfogyasztás során a legkevésbé fontos rész maga a fogyasztás - másképpen ivászat, berúgás, lerészegedés, nem is folytatnánk, e tekintetben meglepően gazdag a magyar nyelv, vajon miért. Hajlamosak vagyunk persze még felnőtt fejjel, sok kocsmával a hátunk mögött is elcsodálkozni azon, hogy az ital milyen csodálatos és változatos hatásokra képes - nagyjából az indokolatlan és értelmetlen bájolgástól az üvöltő rosszullétig terjed a spektrum, bár alapszabály, hogy "képzeld, tegnap annyira berúgtam..." kezdetű sztorikban sosincs felső határ. Nyilvánvaló azonban, hogy saját tudatunk szántszándékkal történő elnyomása néhány alkalom után már kevésbé lenyűgöző folyamat - legalábbis ezzel kapcsolatban illik így érezni.

"...az italnak íze is van ám, nemcsak hatása."

Na persze most ne egyből az illatos rózsafával megtömött kandalló mellett elkortyolgatott skót whiskey-re gondoljunk, ez magyar viszonylatban minimum vicces vízió. Fontos azonban, hogy az italfogyasztás rituáléjának mikéntje akaratlanul is előrevetíti az este hátralevő részét, más szóval egy baráti társaságban elfogyasztott jóféle száraz fehérbor után már nehéz belefutni egy rossz estébe, még ha az utána következő buli nem is eget rengető. Persze ha az üveg bort még számolatlanul követi több másik is, akkor megint más a helyzet, gondoltunk ám a telhetetlenekre is, ebben az esetben ugorj az "Másnapos rutinkör" című cikkre.

Érdemes tehát - a kettővel felettünk járó generáció szavajárásával élve - megadni az italozás módját, és legyünk őszinték, a hétvége felgyorsult tempójában bizony nehéz leülni egy kicsit, és kiélvezni azt, hogy az italnak íze is van ám, nemcsak hatása. És mivel minden egyes pohárral veszítünk valamennyit a tudatos viselkedésünkből, egy idő után az este kimenetelét illetően már csak a szeszélyes pillanatnyi hangulatunkra hagyatkozhatunk. Az itallal ne feltüzelni akarjuk hát magunkat, hanem megalapozni az este hangulatát, hogy aztán valóban oldottan és ne őrjöngve forduljunk át a következő nap hajnalába.