Pezsgő:
Long Island Ice Tea
Hozzávalók:Igazi társasági ital, élénkítő, frissítő hatása miatt talán a legalkalmasabb választás, ha önfeledt mulatásra vágyunk. A pezsgővel azonban érdemes vigyázni, mert az egyik legalattomosabb alkoholszármazék. Magas szénsav tartalma miatt hamar a fejünkbe száll, már egy-két pohár elfogyasztása után jelentkezik a buborékoknak köszönhető vibráló, élénk hangulat. Ez azonban legalább olyan gyorsan el is illan, ahogy jött, ilyenkor azonban nem szabad más itallal keverni a pezsgőt, mert az garantált rosszulléthez vezet.
Egyszóval ha már pezsgő mellett döntöttünk, akkor maradjunk is végig annál, és csak szépen, fokozatosan kortyolgassuk, mert bár a hirtelen jött jókedvben az ember hajlamos egyre több és több pohárral legurítani, a pezsgőnél a kitörő lelkesedés és az émelygő - gyakran erős gyomorégéssel kísért - rosszullét között nagyon vékony a határ.
Röviditalok:
Az égetett szeszes italokról igazán nehéz általánosságban beszélni, hiszen a kommersz szilvapálinkát nehéz lenne egy lapon említeni egy huszonöt éves skót whiskyvel. Ennek ellenére a röviditalokra egyaránt jellemző, hogy magas alkoholtartalmuk miatt nagyon gyorsan hatnak, és a gyomrunkban nehezen férnek meg más italokkal együtt.
Ha röviditallal akarod megdolgozni a szervezeted, akkor mindig hagyj ki legalább fél órát egy-egy feles között, és lehetőség szerint ne keverd még más röviditalokkal se. Kocsmaberkekben szokás kísérő gyanánt sörrel leöblíteni a feles után jelentkező égető érzést, ehhez azonban tapasztalt gyomor kell, na meg az, hogy másnap legalább délig aludhass.
Ne legyünk azonban álszentek, annak is megvan a varázsa, mikor egy hétvégi éjszakán végigjárjuk a város talponállóit, begyűjtve a legfrissebb kocsmafolklórt, hogy aztán a cigarettabűzt magunkba szíva, sírva-vigadva, egymást ölelgetve hazatámolyogjunk megszokott, szürke kis életünkbe. Tény, hogy az éjszakában járván-kelvén a legőszintébb bölcsességeket mindig az üres stampedlik környékén kell keresnünk, ráadásul ezek az életmentő tanácsok rendszerint nem kerülnek többe, mint a következő rund árába.
Koktélok:
Flaming Lamborghini
Hozzávalók:Fellengzősen mondhatnánk azt is, hogy a koktél a nyugat valódi ópiuma, mindenesetre tény, hogy az átkosban csak gyomorban volt szokás keverni az italt, nem pohárban. Egy nagyobb választékkal rendelkező koktéllapot nézegetve talán azt a kérdést a legillendőbb feltenni magunknak, hogy "na mivel gyilkoljam szét magam?". Persze itt is vannak különbségek, hiszen egy Cuba-Libre, vagy egy Daiquiri szinte ártalmatlannak tűnik a Long Island Ice Tea, vagy a Flaming Laborghini színes, már-már mérgező alkoholkavalkádjához képest. Szóval koktélok kapcsán csak annyit, hogy míg egy hosszú, nehéz nap után kellemesen ellazíthat a megfelelő ital, addig egy buli forgatagában belekerülni a "koktélok innen-onnan" színes-szagos világába akár eszméletvesztéssel is járhat.