Cím nélkül...

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

- [...] A "Mikrokosmos" [mai zenei illusztrációnk - a szerk.] egyik darabja már az 1926-ban megjelent "Kilenc kis zongoradarabbal" egyidős. Tulajdonképpen a "Kilenc kis zongoradarab" tizedikjének készült, de onnan valahogy kimaradt. Már akkor foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy kezdeti tanítás számára egészen könnyű zongoramuzsikát írjak. Igazából csak 1932 nyarán láttam a munkához; [...] végül száz és egynéhány volt együtt 1938-ban. De még mindig mutatkoztak hiányok. Ezeket tavaly pótoltam; így többek közt az I. füzet első fele ekkor készült. [...] Az anyag gyakorlati kipróbálására kitűnő házi alkalom kínálkozott. 1933-ban kisfiam, Péter nagyon kért, taníttassuk zongorázni. Gondoltam egy nagyot és merészet - és magam fogtam hozzá ehhez a számomra kissé szokatlan feladathoz. Ének- és technikai gyakorlatokon kívül csakis Mikrokosmos-muzsikát kapott a gyerek; remélem, hasznára vált, de azt is bevallhatom, hogy én is sokat tanultam ebből a kísérletből.

- A negyedik füzetben van két darab "Bolgár ritmus" címmel, a hatodik füzetben pedig: "Hat tánc bolgár ritmusban". [Közülük kettő hallható ma - a szerk.] Ezek a darabok valóban bolgár népdalok felhasználásával készültek?

- Nem, ezek nem bolgár népdalok, csupán ritmusok, ún. bolgár ritmus; eredeti kompozíció, nincsen bennük népi dallam. [...] A bolgár ritmusú daraboknak egyébként nagyobbrészt nincs is bolgár karakterük, sőt némelyiknek a melódiája inkább magyaros: bolgár ritmusba oltott magyar. [...]

(Az utolsó magyarországi interjú Bartókkal. Szentjóbi Miklós, Magyar Nemzet, 1940. okt. 3.)

Forrás: Bartók breviárium. Zeneműkiadó, 1974. Összeállította Ujfalussy József, szerkesztette Lampert Vera

<< Előző Következő >>

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!