Cím nélkül...

Vágólapra másolva!

Kedves Barátom!

nagyon köszönöm neked azt az üdvözlő táviratot, amit Murrayval együtt küldtél. De ne gondold, hogy ez volt az első hír: Az Est hírszolgálata megelőzött benneteket, amennyiben okt. 2-án délután az volt benne, hogy 6000 dollárt nyertem! Ez gyanús volt nekem, és csak este érkezett táviratod után nyugodtam meg kissé, hogy hát úgylátszik mégis nyertem valamit. Pár nap múlva külföldi újságokból megtudtam, hogy legalábbis négyen nyertünk valamit; hogy ki mennyit, azt a sok ellentmondó hírből nem lehetett kihámozni. Tehát vártam türelemmel, míg végre a napokban megérkezett a philadelphiai levél az ügy pontos leírásával (na és a csekkel). Mondanom sem kell, mennyire "jól jött" ez a pénz, most kissé szabadabban tudunk lélegzeni.
[...]
P. S. Időközben írtam megint egy vonósnégyest [mai zenei illusztrációnk - a szerk.], de ezúttal egy sokkal terjedelmesebbet: 5 tételből állót (nincs esetleg megint valahol valamilyen pályázat?!!)

(Bartók levele Reiner Frigyesnek Westportba. Budapest, 1928. okt. 29.)

Bartók írása oroszországi útjáról, 1929

[...] Januári utam három és fél hétig tartott. Hosszabb ideig: egy hétig ezalatt csak Pétervárott (Leningrádban) tartózkodtam. [Képgaléria 13. fotó.] Többi állomásaim Karkov, Odessza és Moszkva voltak.

[...] Orosz hangversenyeim műsorát régi olasz kompozíciókból, Kodály-szerzeményekből és saját műveimből állítottam össze. Kompozícióim közül többet játszottak már odakint; néhány éve második vonósnégyesem moszkvai előadásáról kaptam hírt, tavaly többek között "Két portré" című zenekari munkámat dirigálta Strasser István Odesszában, Karkovban pedig múlt ősszel a "Tánc-szvit"-et [márc. 13-ai zenei illusztrációnk - a szerk.] adták elő -, igaz, olyan zenekar, mely, mint hallottam, Beethoven 8. szimfóniáját is akkor játszotta először - lapról.

[...] A hangversenyek közönségéről eleinte nem volt határozott benyomásom. Feltűnt, hogy a publikum az egyes számokat bizonyos "objektív", udvarias, egyenletes tapssal fogadta, de igazán lelkessé csak az egyes hangversenyek végén lett; ilyenkor ugyanis rendszerint a maga külön műsorát: ráadásokat kér az előadótól, akkor is, ha az történetesen zenekarral hangversenyezik. Ezt az utóbbi szokást régi hangversenyéletünkből magam is jól ismertem s feltűnt, hogy míg az európai országokban ma már jóformán ismeretlen, itt még teljes érvényben láttam viszont. Odesszai hangversenyemen meg kellett ismételnem a "2. burleszk"-et; de az ilyen hangverseny közben való hangos és tartós tetszésnyilvánítás vagy megismételtetés általában kivételes jelenség volt a koncert végén kitörő lelkes ünneplések mellett. Pétervárott, mint említettem, zongoraversenyemet játszottam; a kompozíciót nagy ovációval fogadták - s ráadást kértek, úgy, hogy el kellett játszanom az "Allegro barbaro"-t [márc. 3-ai zenei illusztrációnk - a szerk.] is. Nyilvánvaló, hogy az ünneplés célja itt is a "ráadás" volt. Általában az a benyomásom, hogy az orosz közönség, ha valóban neki való programmot kap az előadótól, lelkesebb és melegebb az európai nagyvárosok hangversenypublikumánál. [...]