A nézőbarát filmfesztivál

Nincs rongyrázás, mint Cannes-ban és nem jut minden napra fél tucat sajtótájékoztató, mint Berlinben, de a londoni filmfesztiválban éppen ez a jó: nem a körítésről, hanem a filmekről szól.

A londoni filmfesztivál kevéssé hasonlít európai nagytestvéreire, a berlini, cannes-i vagy velencei mustrára. A rendezvény, amely 2006-ban töltötte be ötvenedik évét, nagysága ellenére (két hét, több mint 180 egész estés film, számos nyilvános előadás és gálavetítés) a legközvetlenebb azok közül a fesztiválok közül, amelyeken a friss nemzetközi filmes termés legjava kerül bemutatásra. Az A kategóriás fesztiválok szezonja után, ősszel tartott rendezvény szlogenje "Bringing films to the public", és ehhez hűen a hangsúly valóban nem a díjakra, sztárokra és csillogásra esik, s nem is az új produkciók szakmai és a sajtóvisszhangja a lényeg, hanem az, hogy az egyszerű halandó kábé tíz fontért (egy normális mozijegy ára a West Enden) jegyet válthat az év cannes-i és velencei fesztiválsikereire, és az országos mozibemutató előtt megnézheti azokat.

A hangulat is sokkal családiasabb, mint a folytonos tömegnyomorral jellemezhető cannes-i fesztiválon. A Leicester Square-en csak maréknyi kíváncsiskodó strázsál a vetítések zömének helyet adó Odeon bejáratánál, és még a Temze déli partján található fesztiválközpont is csak akkor telik csurig emberekkel, amikor egy-egy színész vagy rendező "screen talk"-ja közeleg. Ezek az egy-másfél órás beszélgetések, amelyeken először riporter kérdezgeti a vendéget, majd a közönségben ülők is feltehetik kérdéseiket, igazi csemegét jelentenek: ki sajnálna tizenkét fontot arra, hogy Dustin Hoffman vagy Wes Anderson sztorizását hallhassa? Ha viszont nem sikerült elővételben jegyet váltani a show-ra, akkor egy jó kétórás sorbanállást is bele kell kalkulálni az aznapi programba.

Mindenképp érdemes megpróbálni előre beszerezni a jegyeket, ami nem túlzottan bonyolult: a fesztivál programját legalább egy hónappal a rendezvény kezdete előtt feltöltik a honlapra, ahol bankkártyás fizetéssel megvásárolhatók a jegyek a vetítésekre és a beszélgetésekre is, még azt is meghatározhatjuk, hogy a rendelkezésre álló helyek közül hova szeretnénk ülni. Muszáj viszont sietni a vásárlással, mire elkezdődik a fesztivál, rég elkel az összes jegy. Ha sikerült bevásárolni, a helyszínen már nincs más dolgunk, mint hogy a vetítés napján besétáljunk a Waterloo állomás mellett található National Film Theatre betonbunkerszerű épületébe, és bankkártyánk bemutatása után átvegyük a jegyeket.

Jelenet a tavalyi fesztiválon vetített The Darjeeling Limited-ből

Amellett, hogy Londonban mindenki előtt szabad a pálya a filmnézéshez, az itteni látogatóknak az A kategóriás fesztiválok vendégeihez képest megvan az az előnyük is, hogy a korábbi kritikák és közönségreakciók alapján válogathatnak a rengeteg film közül. Szimpatikus a fesztivál egalitáriánus jellege is, bár a sajtósoknak persze tartanak külön vetítéseket, ha egy újságíró közönségvetítésre vagy előadásra szeretne bejutni, nem élvez elsőbbséget másokkal szemben. És igaz, hogy a fesztivál közel sem olyan csillogó-villogó, mint Cannes, és nincs annyi izgalmas sajtótájékoztató, mint Berlinben, de itt bármikor az a kellemes meglepetés érheti a nézőt, hogy a vetítés előtt a film rendezője vagy főszereplője sétál fel a színpadra és mutatja be az alkotását.