Letartóztatták Joób Mártont és hat társát
Az áfacsaló bűnszervezet tagjai több mint 250 millió forint kárt okoztak.
Az áfacsaló bűnszervezet tagjai több mint 250 millió forint kárt okoztak.
Áfa nélkül adták el a műszaki cikkeket, aztán visszaigényelték az áfát.
Több milliárd forint áfát csalt el a társaival, akár húsz évre is börtönbe kerülhet.
Meghosszabbították a letartóztatását a nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogott cégvezetőnek.
Egyszer már elkapták őket áfacsalásért.
Szójadarát hozott be külföldről, de nem adózott utána.
Több mint egymilliárd forinttal károsította meg a cég a magyar államot.
Egy luxuskörülmények között élő ügyvéd is érintett az ügyben, aki még egy tanút is megfenyegetett.
Nemzetközi bűnszervezetre csaptak le a hatóságok egy közel 5 milliárdos áfacsalás miatt.
Külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedtek.