Az oltás hatékonyságát igazolják az idős angolok antitestvizsgálatai
A felmérés szerint a 80 év feletti korosztályban 40,9 százalék azoknak az aránya, akiknek a szervezetében jelen van az antitest.
A felmérés szerint a 80 év feletti korosztályban 40,9 százalék azoknak az aránya, akiknek a szervezetében jelen van az antitest.
Aki megtagadja a tesztet, több mint 800 ezer forint büntetést fizet.
Így biztosította helyét Anglia trónján.
2003 és 2017 között vizsgálták a halálozási arányokat.
Ugyanakkor helyes és szükséges felkészülni a frissített oltóanyag-változatok alkalmazására - mondta az oltási programért felelős államtitkár.
A Posh Spice névű jószágért több mint száz millió forintnak megfelelő angol fontot fizettek ki.
Pedig a fiú már kétszer el is kapta ez idő alatt.
Épp a nappali mennyezetét bontották el, amikor előkerült a levelezés.
A hercegné mobiltelefonjával rögzített videón üzenet a brit embereknek.
Nagyon fiatalon szerettünk egymásba, és most is szerelmesek vagyunk - mondta Ron és Beryl.