Barack Obama koronavírusos
Néhány napja kaparást érzett a torkában, de ezen kívül jól érzi magát a volt amerikai elnök.
Néhány napja kaparást érzett a torkában, de ezen kívül jól érzi magát a volt amerikai elnök.
Szabó volt lakótársa, Daniel Langenkamp, miatta is került ügynökgyanúba Karácsony társelnöke, ennek járt utána a Kontra.hu.
A klasszikus női-férfi minták és nemi jelleg eltörlésével Amerika a nyugati civilizációt is veszélybe sodorja.
Egy nemes célkitűzés mögé bújva igyekeznek megszólítani a fiatalabb választókat, választásokat próbálnak manipulálni.
A politikus nagy összegeket kapott a baloldali milliárdos által alapított szervezettől, így teljesen érthető a minapi Magyarországot kritizáló nyilatkozata.
9/11-re válaszul indította el Amerika az afgán háborút. Joe Biden húsz évvel később szégyenteljes körülmények között fejezte be. Az elnök tehetetlensége káoszt és újabb bevándorlási hullámot jelent.
Az új afgán belügyminisztert pedig körözi az FBI, mert fogva tart egy amerikait.
Az elnököt figyelmeztették a lépés veszélyeiről, mégis elengedte a férfit.
Kamala Harris alelnök veheti át Joe Biden helyét. A jelenlegi elnök sokak szerint a demencia egyre nyilvánvalóbb jeleit mutatja.
A volt amerikai elnök nyilatkozatából hiányzik a kölcsönös tisztelet - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.