A bruttó 1 millió forinthoz közeli álomfizetés is elérhető lehet az egyik áruházláncnál
Az Aldi idén 4-8 százalékkal emelte a béreket, béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozók kezdő bére legalább bruttó 335,7 ezer forint.
Az Aldi idén 4-8 százalékkal emelte a béreket, béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozók kezdő bére legalább bruttó 335,7 ezer forint.
A programnak köszönhetően két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére - hangsúlyozta Kásler Miklós.
2022 januárjában további 30 százalékkal nő a fizetésük.
50 százalékkal többet kap ez a terület, mint amennyit korábban terveztek nekik.
Harmadik lépcsőjéhez érkezett az a 2018-ban elfogadott többéves, többütemes béremelési program, ami az ápolói bérek rendezéséről szól.
Interjú Kásler Miklóssal, az EMMI miniszterével.
Az orvosi béremelést is tartalmazó törvény ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.
A cél, hogy egy orvosnak ne kelljen több helyen dolgoznia, de lehet állami és magánpraxisa is - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Egy kezdő orvos bére 2023-ra a jelenlegi 255 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig a jelenlegi 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz.
Versenyelőnyt jelenthet Magyarország számára az orvosok fizetésének emelése a járvány alatt a Századvég szakértője szerint. Történelminek nevezte az intézkedést, mert a baloldali kormányoknak ez nem sikerült.