Egy 26 éves jogviszonnyal rendelkező orvos decemberben még bruttó 529 ezer forintot keresett,
a januári fizetése már bruttó 1 millió 256 ezer forint lesz, 2023-ban pedig 1 millió 794 ezer forintot fog kapni.
Az első emelt béreket februárban folyósítják. Kásler Miklós kiemelte, hogy az orvosi béremelés érinti valamennyi alkalmazottként dolgozó orvost, szakorvost, fogorvost, gyógyszerészt.
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően
ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd,
hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt az állami egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak. Az új egészségügyi törvény egyik előnyeként a külföldön eltöltött éveket is be lehet számítani a közalkalmazotti jogviszony időtartamába – olvasható az EMMI összefoglalójában.