Erotikus fotókat küldött a raboknak egy női börtönőr, fogházra ítélték
A nő tudta, hogy a raboknál - illegálisan - telefon van, de nem jelentette, inkább kihasználta a helyzetet.
A nő tudta, hogy a raboknál - illegálisan - telefon van, de nem jelentette, inkább kihasználta a helyzetet.
A Riot Games nem aprózza el ha a játékosok neveléséről van szó, minden eszközt bevet, hogy elsődlegesen jó útra térítse, majd ha nem megy, ellehetetlenítse a játékosokat.
A felhasználók érdekeire hivatkozva kitiltotta az iMessage-szerű Beeper Mini appot a rendszeréből.
December közepén megszűnik az átjárhatóság a szolgáltatások között.
Titkosítás nélkül küldözgette az üzeneteiket az új csevegőappja az interneten.
Nem kell többé két mobilt tartani, esetleg kilépegetni a fiókok közti váltáshoz.
Így az iPhone-osok csak lebutítva kommunikálhatnak az Androidosokkal, de ez nagyon tetszik az Apple-nek.
Már nem csak jelentősen leméretezve és újratömörítve küldhetőek a médiafájlok.
Az iMessage leállításával fenyegetőzött a törvénytervezet miatt az Apple.
Szükségessé válhat mindkét szolgáltatás appját telepíteni a mobilokra.