Nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a házelnök Demeter Márta ellen
Több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az ellenzéki politikussal szemben.
Több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az ellenzéki politikussal szemben.
Az LMP új társelnökét ki kellene zárni a honvédelmi és rendészeti bizottságból - mondta Kósa Lajos.
Azt is vizsgálják majd, hogy Demeter Márta megrendelésre terjesztett-e hazugságokat a titkos adatokról.
Hadházy Ákos és Magyar György is beszél a hazugságával lebukott képviselőről. És megmutatjuk, ő hogy látja saját magát.
Levélben kéri Kövér László házelnöktől a felülvizsgálat megindítását Kósa Lajos.
Csak ezen a héten kétszer hazudott az LMP új (női) kvótatárselnöke és még nincs is vége a hétnek!
Az LMP-seknek megfelel társelnöknek egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, rágalmazó és hazudozó is.
Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította, hogy azon a honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója utazik.
Nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.
A Fidesz alelnöke találó hasonlattal élt az exszoci LMP-s képviselőnővel kapcsolatban.