Kifosztotta a büfét egy férfi és társa egy kisfiú egy romhányi fesztiválon
A kamasz ezen kíívül tönkretette a pénztárgépet és nagynénjétől is lopott.
A kamasz ezen kíívül tönkretette a pénztárgépet és nagynénjétől is lopott.
A hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei - hangsúlyozta az agrárminiszter.
Mutatjuk, hol vezették be a sok vásárló számára felháborító intézkedést.
Érthetetlen eset történt a briteknél az ünnep előtt.
Az amerikai vállalat egyik legszebb étterme a Nyugati pályaudvar mellett működik.
A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze.
Olyan dolog van benne, amit vélhetően nem fogyasztana el.
Az európai piacokon a rövidebb szállítási távolságok, a termálvíz és a geotermikus energia miatt lépéselőnyben lehetnek a magyar termelők.
Vécé a konyhában, illegálisan importált húsok a raktárban.
Az egészségügyi vizsgálatok szerint egyébként teljesen egészséges.