közlekedés 2020. 10. 27.Itt a várva várt hír az M1-es autópályáról, erre számítsanak az autósokBefejeződnek a felújítási munkák, még a héten visszaadják a forgalomnak az M1-es autópálya helyreállított szakaszait.
MSZP 2020. 10. 21.Nem tetszik a baloldalnak, hogy megújul a romos Radetzky-laktanyaTöbb dologban sem ért egyet a II. kerületi Momentum és a kerület MSZP-s polgármestere, Gyurcsány tehet majd rendet.
M3-as autópálya 2020. 10. 09.November végéig rengeteg korlátozás lesz az M3-as autópályánTöbb mint 10 kilométert újítanak fel. Mutatjuk, hogyan érinti ez a közlekedést.
metró 2020. 10. 06.Még mindig főleg bontanak a 3-as metróvonal középső szakaszánTöbb mint fél éve kezdődtek a felújítási munkálatok.
Ópusztaszer 2020. 10. 04.Felújították az ópusztaszeri templomot - GalériaA 95 éves templom csaknem 58 millió forintos költségű, tavasszal elkezdett rekonstrukciója során megújult a teljes külső homlokzat, kifestették a belső terét is.
Ópusztaszer 2020. 10. 04.Átadták a felújított ópusztaszeri templomotMészkő lapokkal burkolták a padlózatot, kifestették a templom teljes belső terét és felújították a padokat is.
csalás 2020. 09. 16.Átvette a pénzt, de dolgozni már nem akart érteA rendőrök a lakosság segítségét kérik az idegen férfi azonosításához.
fejlesztés 2020. 09. 16.Felújítják az egyik budapesti plázátMeg kellett bontani a homlokzatot, hogy beférjenek az új acélgerendák.
tanévkezdés 2020. 08. 30.Kásler Miklós: Az új tanév az új építések és a jelentős felújítások éve leszAz emberi erőforrások minisztere a XI. Nemzeti Tanévnyitón beszélt Kecskeméten.
óvoda 2020. 08. 29.Több mint ezer óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként két év alattA kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon.