A FINA-nak nem célja, hogy megbüntesse Hosszú Katinkáékat
A Nemzetközi Szövetség elmondta, mi a terve a szervezeten kívüli versenyekkel.
A Nemzetközi Szövetség elmondta, mi a terve a szervezeten kívüli versenyekkel.
Európai és amerikai városok csapatai versenghetnek, a pénzdíj pedig több mint, amit a FINA kínál.
Legyőzte önmagát, túlélte magánéleti viharait, világ- és Európa-bajnok lett. 2020-ban Tokióban olimpiai bajnok is lehet.
Hosszú Katinka sikere mellett további három kategóriában hoztuk el az év végi díjat.
A világkupa-sorozatban és a most befejeződött vb-n nyújtott teljesítményével érdemelte ki az elismerést.
A pontversenybe a világliga és a világkupa eredményei számítottak bele.
A magyar úszó szerint nem írt alá semmit, így akár a Mikulás-bajnokságban is elindulhat.
Három állomása lesz a jövőre induló elitsorozatnak, az egyik a Duna Aréna.
A világ legjobb úszóit várják a három állomásos meghívásos versenyre.
A világszervezet miatt lefújt torinói verseny miatt.