Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK
Gréczy Zsolt egy korábbi Gyurcsány-idézettel válaszolt, hogy el tudja-e képzelni, egyesül a két ellenzéki párt.
Gréczy Zsolt egy korábbi Gyurcsány-idézettel válaszolt, hogy el tudja-e képzelni, egyesül a két ellenzéki párt.
Mindent elvállalt és megfogadott, hogy jelölt lehessen, még saját pártszövetségét is cserben hagyta. Ez sem volt elég.
A Hír TV Múltidő sorozata felelevenítette, hogy mit mondtak az ellenzéki politikusok a magyar határkerítésről.
Mert a hangfelvételen szereplő politikusok „csak Facebook-bejegyzéseket olvastak fel”. Furcsa magyarázkodás.
Ebben is egység van az ellenzék pártjai között.
Akkora kudarc volt az első forduló, hogy álproblémák sorát kreálják, hogy ne kelljen folytatni.
Puzsér komolytalanságára fogják. Valójában olyan kevesen szavaznak, hogy még a humorista is esélyes Karácsony ellen.
Teljes lebukás: kiderült, hogy a bukott miniszterelnöknek és társainak semmi baja az antiszemitákkal és rasszistákkal.
Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják. Nem vicc, lényegében ezt mondták.
Csúnyán lebukott a DK a menzaügy miatt.