Feldühítette az anya, lelőtte a gyereket
Közlekedési vita miatt halt meg a hatéves kisfiú.
Közlekedési vita miatt halt meg a hatéves kisfiú.
A Budapest-Bécs vonalon közlekedő vonaton kapták el a két férfit a magyar rendőrök.
A 12 éve meggyilkolt focista maga is követett el bűncselekményeket, de aztán nála sokkal veszélyesebb bűnözők strómanja lett. Megmutatjuk a szervezetet, amely az ügy hátterében feltűnik.
Ákom Ágnes Dóra május 9-én tűnt el. A rendőrség hétfőn őrizetbe vett egy férfit, akit a meggyilkolásával gyanúsítanak.
A férfit korábban 20 évre ítélték, de súlyosabb büntetés várhat rá.
Magyarországon is eljárás indul ellene, ugyanis hamis útlevél volt nála.
Ha az orvosi bizottság gyógyultnak látja a négyszeres gyilkost, akár ki is engedhetik.
A zenész lefogyott és szinte sosem mosolyog, édesanyja pedig gyakran sír.
Nem mondott le a tárgyalásról való jogáról.
Most sikerült a DNS-minta alapján azonosítani.