Szerb kábítószer-kereskedőket ítéltek el Kaposváron
Öt kilogramm heroint hoztak Magyarországra.
Öt kilogramm heroint hoztak Magyarországra.
A magyar csapat három játszmában győzte le szlovák ellenfelét.
A gyanú szerint most lefejezett egy kecskét a kaposvári állatmenhelyen.
A férfi egy évvel ezelőtt saját barátnőjét is brutálisan bántalmazta.
Azt mondta a nőnek, ő az ördög, és addig fogja ütni, amíg meg nem hal.
Egy állatvédő egyesület telephelyére tört be. A fejet magával vitte.
Az elkövetők Rozi fejét is magukkal vitték.
Az állami vállalat elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozik.
Az üzlet késő este kapott lángra, az épületben négy gázpalack is volt.
Több mint 27 millió forintos kárt okoztak, kiderült, hogy a futárok is részt vettek a csalásban.