Sikoltozva szólongatta halott unokáit a balesetet okozó nagymama
Az asszony figyelmetlenségből piros jelzésnél hajtott a sínekre, a vonat 100–120 kilométeres sebességgel érkezett.
![](https://cdn.origo.hu/2020/02/xRHU51_Z31KDfNylnXj2FN9B9ziVY-N5W60yVsGcErs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyZDY1MTMwOTczNjQ4Njk5MzQ1YzU3ZGE0YTc0ZThj.webp)
Az asszony figyelmetlenségből piros jelzésnél hajtott a sínekre, a vonat 100–120 kilométeres sebességgel érkezett.
Azt mondta a barátnőjének, hogy a barátai megerőszakolták őt, amikor egyedül volt otthon.
Egy étteremben, sorban állás közben tette, a vendégek hívták ki a rendőröket.
Azzal gyanúsítják, hogy több 10 méter magasról lökött le egy férfit.
Volt, akit azért ütöttek el, mert esernyő volt a kezében, mást azért, mert evett.
Kedvenc együttesének sátánista frontemberéről akart példát venni.
Az apa ezután megpróbált öngyilkos lenni, de sikerült újraéleszteni.
A rendőrök az egész egyszerűen horror karavánnak nevezték.
Egyelőre nem tudni, hogy az emberrablók ismerték-e a családot.
A férfinak két gyereke maradt árván.