A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a védekezés rendben volt az olimpiai negyeddöntőbe jutásról döntő, franciák elleni vasárnapi csoportmérkőzésen, támadásban viszont nem működött, amivel készültek.

"Úgy gondoltuk, tudunk valami nagyszerűt alkotni, a negyeddöntőbe akartunk jutni. Öt jó mérkőzést játszottunk, de ez nem volt elég. Az ötből négyet elveszítettünk" - nyilatkozott a könnyeivel küszködve a spanyol szakvezető a 24-20-ra elveszített meccs után. "Közel voltunk a franciákhoz, a dánokhoz, a norvégokhoz, az egyiptomiakhoz, de négyszer kikaptunk. És ezt nagyon nehéz feldolgozni, mert ezek a srácok elképesztőek, úgy dolgoznak, mint az őrültek, a faluban végig fókuszáltak maradtak, csak a mérkőzésekkel foglalkoztak és az utolsó meccs végéig kemény munkát tettek bele. És mindezek után ez nem elég."

A kapitány magára vállalta a felelősséget. "Talán az én hibám, mindaz, amivel támadásban készültünk, nem működött ma, komoly gondjaink voltak elöl" - ismerte el és egyben többször elnézést kért ezért. "Ha úgy érzed, hogy jól dolgozol és van esélyed, de a végén még sincs semmi, az nagyon nehéz" - tette még hozzá az M4 Sportnak.

 


   

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!