Fiatal íróknak írt ki pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia
A pályázatok benyújtásának határideje 2021. augusztus 15., vasárnap éjfél.
A pályázatok benyújtásának határideje 2021. augusztus 15., vasárnap éjfél.
Főszabály szerint idén is a 16-25 év közötti diákok, hallgatók számára nyitott a pályázati lehetőség.
A nagy érdeklődés miatt már a pályázat megjelenésének napján kimerült az első, egymilliárd forintos keret.
A pályázatot 3 milliárd forintos kerettel hirdették meg.
A beruházással új munkahelyeket teremtenek és csökkentik a keletkező hulladék mennyiségét is.
A felhívás a magas hozzáadott értéket termelő munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulhat.
Az alapítvány szeretné bemutatni a koronavírus-járvány pozitív tanulságait, a családok összetartását.
Pályázat nyílik a geotermikus energia hazai hasznosítására.
A több mint 160 alkotás egy Kertész Imre-idézetet felhasználva született meg, szorosan kötődve az író munkásságához.
A hazai gyártói bázis megerősödését támogatják ezekkel a programokkal.