Cristiano Ronaldo belőtte pályafutása 60. mesterhármasát
Az Arsenal sorozatban a harmadik meccsét vesztette el a Premier League-ben.
Az Arsenal sorozatban a harmadik meccsét vesztette el a Premier League-ben.
A középpályás öt évvel ezelőtt érkezett a Chelsea csapatától, de az idény végén elhagyja a Vörös Ördögöket.
Hiába a közel egy évtizedes sikerkorszak, ha kiesésre áll a csapat a bajnokságban.
Jürgen Klopp negyedszer vezette el aktuális együttesét a legjobb négy közé, megdöntve ily módon Jupp Heynckes és Ottmar Hitzfeld német rekordját.
A londoni csapat korábbi menedzsere, a francia Arsene Wenger még öregkorában is láthatóan nagyon odafigyel az egészségére.
Minden bizonnyal vasárnap fogják bejelenteni az érkezését.
A 14 éves gyerek édesanyja szerint a fiú látni sem akarja a portugált.
Kilenc idény és négy bajnoki cím után távozik.
A Manchester City előnye továbbra is egy pont a Liverpool előtt.
A Manchester United és az Arsenal után a szintén BL-szereplésért harcoló West Ham is kikapott.