Legendás versenysorozat tér vissza az Egyesült Államokba 18 év után
Sportvezetők sorsfordítónak nevezik az eseményt.
Sportvezetők sorsfordítónak nevezik az eseményt.
Emlékművet avattak a négyszeres olimpiai bajnok síugró, Matti Nykänen tiszteletére. Bár ne tették volna.
Az utóbbi időben rengeteg sérülés hátráltatta a pályafutását.
2019 után másodszor nyerte meg a kristálygömböt a japán olimpiai bajnok.
A 33 éves német klasszis szerint sok értékes tapasztalatot szerzett a pályafutása során.
A nemzetközi szövetség egyelőre vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a versenyek más helyszíneken lebonyolíthatók-e.
A négyszeres világbajnok németek kizárása miatt a két-két férfi és női ugróból álló szlovén válogatott nem adott esélyt az ellenfeleiknek.
A harmadik helyen is szlovén versenyző végzett.
A kisebb-nagyobb botrányok ellenére is emlékezetes két és fél hét előtt állunk a pénteken kezdődő ötkarikás játékok kapcsán.
Eddie, a Sas, azaz a brit síugró, Eddie Edwards, aki szódás szemüvegben ugrott Calgaryban, akinek az életéről film készült, és aki a magyaroknak is szurkol a közelgő téli olimpián.