kerékpár 2020. 08. 20.
A két legjobb magyar kerékpáros is rajthoz áll a Tour de Hongrie-n
Mindketten World Tour-csapatból, azaz a legmagasabb szintről érkeznek.
Mindketten World Tour-csapatból, azaz a legmagasabb szintről érkeznek.
Augusztus 29-én rajtol majd a magyar körverseny.
Teljessé vált a mezőny, 20 csapat vesz részt a magyar körversenyen.
A szervezők komoly érdeklődésre számítanak.
A várakozások szerint a nemzeti körverseny történetének eddigi legerősebb mezőnyét láthatjuk majd.
A szervezők célja, hogy a magyar körverseny bekerüljön a Pro Series nevű sorozatba.
A címvédő is ebben az együttesben versenyez.
Az együttes sportigazgatója szerint a magyar versenyző sokoldalúságára építhetik a versenyüket.
Mathieu van der Poel is rajthoz áll a magyarországi körversenyen.
A csapata már megerősítette részvételi szándékát.