Vérfertőzés miatt letartóztattak egy nőt, miután a gyereke megdöbbentő dolgot árult el róla
Azt mondta a szociális munkásnak, hogy otthon rendszeresen erőszakolják és bántják.
Azt mondta a szociális munkásnak, hogy otthon rendszeresen erőszakolják és bántják.
A felnőttek közötti vérfertőzést Franciaországban még a forradalom idején, 1791-ben legalizálták.
Nemrég kiderült, a baloldali politológus Olivier Duhamel éveken át megerőszakolta 14 éves nevelt fiát. Az ügy miatt indítottak most segélyvonalat.
Még büszkék is arra, hogy mennyien felháborodtak a javaslaton.
A lány éveken át csendben tűrt, csak mert szerette a testvérét.
A férfi megverte, majd halálra szurkálta a saját anyját.
Az anyja állítólag azt mondta neki, hogy a nők csak viszik a pénzt.
Kiderült, hogy egy rokonát is megerőszakolta, aki még gyerek volt.
Az egykor élt dinasztia tagjait bizarr kapcsolat fűzte egymáshoz.
Csak családon belül házasodtak, majd bele is buktak.