Lánya helyett pedofil szerelme pártjára állt egy nő
Azt hitte, hogy kamasz gyereke csak kitalálta a zaklatást, hogy tönkretegye a boldogságukat.
Azt hitte, hogy kamasz gyereke csak kitalálta a zaklatást, hogy tönkretegye a boldogságukat.
Az egyik kislány elmondta a nagyanyjuknak, mit tett velük a férfi, így derült fény a sötét titkára.
A rendőrök vádemelést javasolnak számára.
A szappanoperába illő történet, béküléssel érhet véget.
Agresszívak voltak, ki akarták rabolni őket.
Az énekesnő azt mondta, nagyjából túl van a történteken.
El sem tudnék képzelni szexuális kapcsolatot olyan fiúval vagy lánnyal, aki már betöltötte a 17. életévét, így beszélt a
Volt, akinek a birtokán tíz napot töltött észrevétlenül egy rajongója, másnál órákig nyomták a csengőt.
A nemzetközi hírügynökség kereste Gyurcsánynét is az ügyben, egyelőre.
Mérgező volt a légkör a forgatáson.