Vágólapra másolva!
Kíméletesen vizsgálhatók a bőrdaganatok egy új optikai technológiával, amelyet az amerikai Rochesteri Egyetem optikai mérnök-kutatója, Jannick Rolland fejlesztett ki. Az új képalkotó eljárás nemcsak a bőrelváltozások felderítését segítheti, hanem annak megítélését is, hogy jóindulatú elváltozásról vagy bőrrákról van-e szó - mindezt anélkül, hogy a gyanús képletet sebészileg el kellene távolítani.
Vágólapra másolva!

A kutató az American Association for the Advancement of Science ezévi, Washingtonban megrendezett találkozóján mutatta be találmányát.

Jelenleg ha a bőrgyógyász gyanúsnak talál egy anyajegyet, azt általában kivágják, és laboratóriumban vizsgálják. A Jannick Rolland által kifejlesztett eljárás során azonban nincs szükség sebészkésre: egy körülbelül harminc centiméter hosszú hengert helyeznek a bőrfelszínre, és néhány másodperc alatt tiszta, nagyfelbontású, háromdimenziós felvétel készíthető a bőrfelszín alatti struktúrákról, ennek segítségével pedig az elváltozást már az orvosi rendelőben diagnosztizálni lehetne.

Az eszköz "lelke" egy speciális lencse, amely egy vízcseppet tartalmaz a hagyományos lencsékben használt üveg helyett. Ha a környezetében lévő elektromos mező változik, a vízcsepp megváltoztatja az alakját és ezáltal a lencse fókuszpontját. Ez lehetővé teszi, hogy az eszközzel több ezer, a bőrfelszín különböző rétegeiben fókuszált felvételt lehessen készíteni. A rétegfelvételeket kombinálva pontos kép alkotható a bőrfelszín alatti egy milliméter vastagságú réteg valamennyi szövetéről.

Az optikai koherenciatomográfia néven ismert eljáráshoz infravörös fényt használnak, amely az ultrahangfelvételek milliméteres felbontásánál jóval részletesebb, mikrométer léptékű felbontást tesz lehetővé.

A készüléket sikeresen használták kísérleti személyek bőrén. A következő lépés, hogy klinikai vizsgálatokban teszteljék, mennyire hatékonyan lehet a készülékkel megkülönböztetni a különböző típusú bőrdaganatokat.

Forrás: University of Rochester
Forrás: University of Rochester


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!