Gyakorló szülők előtt nem ismeretlen jelenség, ahogy édességhez jutva a gyerek felpörög, hiperaktívvá, esetleg nehezen kezelhetővé válik.
„Ha este hagyom, hogy belakmározzon jégkrémből, képtelenség időben ágyba küldeni.” „Ha utazás közben a benzinkútnál édességhez jut, teljesen meghülyül a kocsiban.” „Eltelik a cukorkáktól, normális dolgot nem akar enni, ha meg elmúlik az édesség pörgető hatása, csak nyűgös és hisztis” – panaszkodtak az általunk megkérdezett édesanyák.
Mások viszont állították, hogy ők nem tapasztalják a gyereken, hogy hiperaktívvá válna az édességtől, sőt, magukon sem érezték soha.
Meglepő módon erre az egyszerűnek tűnő kérdésre nincs egyértelmű válasza a tudománynak.
Ismert, hogy az édességekhez általánosan használt cukor szukrózból (szacharózból) áll, és ez könnyen bomlik glükózra és fruktózra. Amikor bekapunk egy szelet tortát, a benne lévő glükóz közvetlenül a véráramba kerül, amelynek hatására a vér glükózszintje („vércukorszintje”) hirtelen megugrik. A véráramból a glükóz eljut a sejtekhez, ahol a glikózis nevű folyamat során a sejtek energiához jutnak – azaz a cukor a sejtek legfontosabb energiaforrása.
Logikusnak tűnhet hát, hogy ahhoz, hogy minél több energiánk legyen, érdemes minél több cukrot enni. A szervezet számára azonban létezik egy optimális vércukorszint: ha ennél alacsonyabb a glükóz koncentrációja a vérben, ingerlékenyek, agresszívak vagyunk, ha pedig hosszú időn keresztül túl magas, az károsítja a szívet, a szemet, a vesét, illetve az agyat. A belső szabályozó rendszerünk biztosítja, hogy vércukorszintünk az optimális tartományban legyen. Ha ez a belső rendszer nem működik, akkor beszélünk cukorbetegségről.
Egészséges gyerek esetében a belső szabályozó rendszer az édesség elfogyasztása után rövid időn belül az optimális szintre hozza a gyermek vércukorszintjét, mégis sok szülő esküszik arra, hogy édességevés után a csemete valósággal "meghülyül". A tudományos vizsgálatok ellentmondanak ennek a tapasztalatnak: azok a többnyire kis mintaszámú kutatások, amelyekben különböző mennyiségű cukrot tartalmazó édességet adtak gyerekeknek, majd figyelték a viselkedésükben bekövetkező változásokat, nem igazolták, hogy az édességfogyasztás markánsan megváltoztatná a gyermek viselkedését.
Mivel ok-okozati összefüggést nem találtak a cukorfogyasztás és a viselkedés között, a kutatók más szemszögből közelítették meg a problémát. Hoover és Milich 1994-es vizsgálatában arra mutatott rá, hogy a cukorfogyasztás és a gyerek felpörgése egyértelműen függ a szülő hiedelmeitől. Az a szülő, aki hitte, hogy a cukor túlpörgeti a gyereket, a kísérletben még akkor is hiperaktívnak látta a gyereket, ha az placebót kapott. Ezt a teóriát támasztja alá az is, hogy a szülők eperjoghurttól általában nem látják a gyereket túlpörgöttnek, csokik, nyalókák, üdítők után viszont igen: pedig két deci gyümölcsjoghurtban akár több cukor lehet, mint egy kis szelet csokiban.
Mikor terjedt el a cukortól való túlpörgés mítosza? A hiedelem a hetvenes években született, és az úgynevezett Feingold-diéta megjelenésével terjedt el. Benjamin Feingold amerikai allergológus az étrend és a viselkedés kapcsolatát kutatta. Figyelemhiányos hiperaktivitásban (ADHD) szenvedő gyermekek terápiájában többek között azzal próbálkozott – sikerrel –, hogy a gyerekek étrendjéből kivonták a mesterséges színezéket, aromákat és az ízfokozókat. Bár Feingold a cukrot nem tartotta ellenségnek, ám mivel a gyerekek főleg az édességek révén fogyasztottak mesterséges összetevőket, egyre többen tették a cukrot is tiltó listára. Azt, hogy az ADHD tünetei csökkentett cukortartalmú vagy cukormentes diétával eredményesen enyhíthetők, azóta más kutatások is megerősítették.
Akadnak további tanulmányok is, amelyek eredményei az édességipar számára nem kedvezőek. A legátfogóbb dr. Stephen Schoenthaler, a Kaliforniai Egyetem kutatójának vizsgálata. A vizsgálat idején több mint 800 New York-i iskola menzáján kezdtek el egészségesebb ebédet felszolgálni: eltűntek a gyorséttermi ételek, csökkentették az ételek cukor- és mesterségesadalékanyag-tartalmát. Az 1976 és 1983 között zajló vizsgálatban több időpontban mérték a felmérésben részt vevő 124 ezer gyerek tanulási képességeit. Az eredmények szerint a menzareform idején a gyerekek tanulmányi eredménye átlagosan 15,7 százalékkal javult, és mérséklődött a viselkedési problémák aránya is. (A kutatás eredményeinek értékelésekor érdemes figyelembe venni, hogy a mai gyerekek jellemzően több cukrot fogyasztanak, mint azok, akik a 80-as évek elején voltak gyerekek.)
Schoenthaler egyébként vizsgálatait később nevelőintézetekben, fiatalkorúak börtöneiben folytatta, ahol az elítéltek agressziószintjét, valamint az antiszociális cselekmények számát szintén jelentősen mérsékelni tudták alacsony cukortartalmú étrend bevezetésével.
Bár a viselkedés és a cukorfogyasztás közötti kapcsolatot nehéz egyértelműen leírni, az vitán felül áll, hogy a túlzott édességfogyasztás növeli a fogszuvasodás, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Ismert továbbá, hogy az édesség csökkenti az étvágyat, így túlzott fogyasztása bizonyos tápanyagok hiányához vezethet. Hosszabb távon a túlzásba vitt cukorfogyasztás növeli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos betegségek kockázatát is. Az életük delén járók esetében pedig gyorsítja az öregedés folyamatát.
Érdemes tehát betartani a napi cukorfogyasztásra vonatkozó ajánlásokat. Az Amerikai Szív Társaság felnőtt nőnek napi 25, felnőtt férfinak 37,5 gramm cukrot ajánl. 4–8 év közötti gyerekek számára 12–16 gramm cukrot javasolnak, serdülőknek 21–33 grammot. Aki be szeretné tartani az ajánlást, meglepődve tapasztalja majd, hogy ennyi cukrot pillanatok alatt össze lehet hozni: a gyerekek számára ajánlott 12 gramm például már egy deciliter gyümölcsjoghurttal ki is merült, és akkor még nem esett szó a kakaóról, mézes tejről.
A napi 25 gramm cukor nők esetében azt jelenti, hogy egy 330 milliliteres joghurtital (35–40 gramm cukor van benne) már nem fér bele az étrendbe. De a férfiaknak ajánlott 37,5 gramm is azt jelenti, hogy 3 deciliter kólával ki kell, hogy merüljön a napi édességfogyasztás.