Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Austria,
#77 Valtteri Bottas (FIN, Mercedes AMG Petronas F1 Team), 09.07.2017. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A borús Silverstone-ban Bottas kezdett az élen, szűk 1 tizeddel megelőzve a másik Mercedest vezető Hamiltont. A Ferrarik sokat csúszkáltak, Räikkönen és a fejvédő pajzsot kipróbáló Vettel hátránya másodperc feletti volt, és a Red Bull versenyzőitől is kikaptak.
Az első percek voltak a legizgalmasabbak a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén, mert Sebastian Vettel már rögtön a tréning elején pályára lépett a kísérleti szélvédővel felszerelt Ferrari volánja mögött. A „pajzs” néven emlegetett fejlesztés leginkább a Red Bull tavalyi, később elvetett aero szélvédőjére emlékeztet, de annál, és a glóriánál is esztétikusabb látványt nyújt.
Vettel mögött Kimi Räikkönen haladt szélvédő nélkül, valószínűleg a tükör használatát gyakorolták, majd Räikkönen elment csapattársa mellett és távolodni kezdett, mielőtt Vettel az első köre végén visszatért a bokszba. Az első reakciók vegyesek a szélvédővel kapcsolatban, állítólag Vettel nem tudta elolvasni a monitorát, gondot okozhat a tükröződés, és a mentés is nehezebb lesz a szélvédő miatt.
Vettel kipróbálta a szélvédőt - galériával! Forrás: AFP/Andrej Isakovic
Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója élőben azt mondta a Sky Sportsnak, hogy ők nagyon kíváncsiak Vettel visszajelzésére, majd szintén élőben látta, ahogy Felipe Massa kiszélesíti a pályát, és a 9-es kanyarban átugrat a kerékvetőn, ami leszaggatta autójának oldalsó légterelőit. Ez volt az egyetlen nagyobb baleset, de kisebb-nagyobb csúszkálásból kijutott később is.
Különösen a Ferrarik tűntek instabilnak a pályán.
Vettel és Räikkönen is sokat csúszkált, a német pilóta meg is pördült, és egyikük sem volt gyors az első 90 perc során, pedig a Mercedesekkel ellentétben ők a szuperlágy gumikat használták. Vettel a szélvédő szerelése majd a kicsúszás után is sok időt töltött a bokszban, és 1,4 másodperc hátránnyal csak a 6. helyezett lett.
A Mercedesek közben szárnyaltak, bár kissé belerondított a forgatókönyvbe, hogy ezúttal is az ausztriai győztes, Valtteri Bottas volt a gyorsabb kettejük közül, bár Bottashoz hasonlóan Hamilton is simán körrekorddal kezdett az aktuális silverstone-i nyomvonalon. Bottas 1:29.106-os köre már most sokkal jobb az 1:33.401-es eddigi referenciánál, amit Mark Webber ért el 2013-ban.
Hamilton mindössze 78 ezreddel volt lassabb Bottasnál,
a Ferrari szempontjából viszont aggasztó lehet, hogy a Mercedesek lágy, míg ők és náluk gyorsabb Red Bullok is szuperlágy gumikkal érték el a legjobb köreiket az első tréningen. Ráadásul, a különbségek is jelentősek, hiszen a 3. helyezett Max Verstappen már majdnem fél másodpercet, Räikkönen pedig már 1 másodpercet kapott.
A Red Bullnál ezúttal nagyobb műszaki hiba nem ütötte fel a fejét, mindössze Verstappen felejtett el megállni a csapatánál a bokszban, majd az edzés végén Daniel Ricciardo autóján sérülhetett meg a padlólemez, ezért a végén nem tudott hosszú etapot futni, de így is elégedett volt a tempójával. Nem úgy Jolyon Palmer, aki alatt megint elromlott a Renault, és 50 percet rostokolt a bokszban.
A mezőny viszont ez alatt nem sokat haladt előre.
Szokatlanul csendesen teltek a percek, és a körszámok sem szöktek az egekbe, és üresjárat is adódott bőven, pedig az idén itt nem rendeznek kollektív tesztet, így a mezőnynek nincsenek friss adatai a silverstone-i viszonyokról. Mégis, olyan jól ismerik a pályát, hogy a délutáni folytatás előtt így is elég információt szerezhettek.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
11:15
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Már csütörtökön lebukott az új szélvédő
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! A Ferrari kísérleti fejlesztést tesztel, Sebastian Vettelt már tegnap lekapták, ahogy bekászálódik szélvédővel felszerelt autóba. Nemsokára a pályán is láthatjuk.
Vettel a szélvédő mögött Forrás: AFP/Andrej Isakovic
11:19
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Alonso új Hondát kapott a hétvégére
Csütörtökön a főtribün előtt viccelődött azzal, hogy messze a mezőny végéről rajtol majd újabb motorbüntetés miatt. A hétvégén azonban nem csak a pályán, az utcán is új Hondát hajthat, de ezért nem jár büntetés.
Egyelőre nem esik, de ez a hétvégén nem zárható ki. Tegnap is szemerkélt, miközben a versenyzők a közönséget üdvözölték.
11:52
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Szétszedték az újságírók Hamiltont
Záporoztak felé a számonkérő kérdések, mert szerdán egyedüli versenyzőként nem vett részt a londoni F1 Live parádén, ehelyett inkább Görögországban bulizott. Ő maga viszont azt mondta, ő így tudott a legjobban felkészülni a versenyre, és neki az a legfontosabb, hogy nyerjen.
11:54
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vendégpilóta kezd a Haasnál
Antonio Giovinazzi, a Ferrari tesztpilótája ülhet Kevin Magnussen helyére az első szabadedzésen. Az olasz versenyző az idén már vezette a Ferrarit és a Sauberrel is versenyzett.
11:58
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Erősebb motorral újít a Ferrari
A Sky Sports szerint 10 lóerő lehet az előrelépés, ebből azonban ma aligha látunk bármit is, csak az időmérőn és a futamon vetik majd be.
12:01
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel a pajzs tesztelésével kezd
Érdekes, hogy Räikkönen jön mögötte, az ő autóján viszont nincs felszerelve a szerkezet. Később meg is előzi csapattársát, majd elhúz tőle, lehetséges, hogy versenyszituációt próbáltak szimulálni.
12:02
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel egy kört ment a szélvédővel
Rögtön vissza is tér a bokszba. A szélvédő sokkal jobban néz ki a glóriánál, de ez sem illik egy F1-es autóra.
12:04
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Szélvédő Vettel szemszögéből
Grosjean közben születésnapi köszöntést énekel a rádión.
A kerítésre emlékeztető aerodinamikai mérőkeretekkel felvértezve tett meg egy installációs kört. A Red Bull állítólag komoly fejlesztéseket hozott, de Ricciardo szerint inkább a Magyar Nagydíjra várható nagyobb előrelépés.
12:06
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vannak problémák a szélvédővel is
A Sky Sports szerint a szélvédővel Vettel nem tudja elolvasni a monitorokon lévő feliratokat, és a sportbírók sem érnek el gombokat a pilótafülkében, pedig ez a mentésnél fontos lenne. Vettel ki is szállt az autóból, valószínűleg leszerelik a pajzsot.
12:07
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Verstappen elnézte a garázsát
Véletlenül elment a csapata mellett a bokszutcában, állóra fékezte az autóját, amikor ezt észrevette, nem akart még egy kört potyára megtenni.
12:11
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Így vezetett Vettel a szélvédővel
Az esztétikum szempontjából nincs nagy különbség a Red Bull tavalyi aero szélvédője és a Ferrarin látott megoldás között.
Néhány perces intermezzo után végre talán megkezdődik az érdemi munka Silverstone-ban. A Sky Sports közben arról számolt be, hogy Valtteri Bottas túlhasználhatta a motorját Oroszországban és Ausztriában is, miközben menekült Sebastian Vettel elől. A motorok üzemeltetésénél kvóták vannak meghatározva, előírják, hogy egy adott motor mennyit mehet adott teljesítményszinttel. Bottas állítólag ezeket túllépte.
12:21
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Räikkönen forgalomban futotta az első körét
Beragadt Felipe Massa mögé, az első köre 1:32.533 lett szuperlágy gumikkal. Pascal Wehrlein 1:39.302-t ért el.
12:23
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
A Williams kíváncsi Vettel véleményére
Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója szerint egész jól néz ki a pajzs a Ferrarin, de kíváncsian várják, hogy Sebastian Vettel milyen véleménnyel van róla. (Sky Sports)
12:25
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Massa autójáról alkatrészek szakadtak le
Paddy Lowe élő adásban látta, ahogy Massa végig ugratja az egyik kerékvetőt a 9-es kanyarban. "Ez elég aggasztó" - mondta a Sky Sportsnak. Közben Räikkönen 1:31.305-tel vezet szuperlággyal, mögötte Verstappen és Ricciardo jön lágyakkal.
12:27
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Verstappen átvette a vezetést
1:30.957 a legjobb kör, továbbra is lágy gumikkal. Vettel és a két Mercedes egyelőre nem került elő.
12:29
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel a 3. helyen kezd a szélvédő nélküli autóval
Időt vesztett azzal, hogy rádobta az autóját a magas kerékvetőre, ezért szuperlággyal csak a 3. helyre ért oda 1:31.805-tel, majd meg is pördült a következő körében.
Közben Bottas állt az élre 1:30.788-cal, így Vettel már sak a 4. helyezett.
12:31
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettelnek nagy szerencséje volt
Majdnem belecsúszott a kavicságyba, de a rádión megerősítette, hogy az autója rendben van, csak állóra fékezte az abroncsait. Ennek a szettnek annyi.
12:33
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Megjött Hamilton is, és átvette a vezetést
A Mercedes pilótája Bottashoz hasonlóan lágy gumikkal kezdett, 1:30.446-tal és egy nagy megcsúszással ért körbe, aztán jött megint Bottas, és visszaszerezte az 1. helyet 1:29.876-tal, minden szektorban ő volt a leggyorsabb.
12:35
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Bottas már most jó helyet szerzett volna a tavalyi futamra
Az aktuális köre a tavalyi rajtrács 3. helyére lett volna jó, és még csak az elején vagyunk. Silverstone-ban jól működnek az idei évre módosított autók.
12:37
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Már mindkét Mercedes 1:30 alatt
Bottas 1:29.651-gyel vezet, Hamilton 1:29.797-tel a 2. helyezett. Vettel visszaesett a 11. helyre.
12:41
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Palmer autója megint elromlott
Jolyon Palmer autója ismét felmondta a szolgálatot, az idén már nem először kell kihagyni a szabadedzés legalább egy részét.
12:48
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Nagyon csöndes eddig az edzés
Nem sok kört tettek meg a pilóták, lehetséges, hogy a második félidőben felpörögnek majd az események. Eddig olyan, mintha a csapatok nem nagyon akarnának dolgozni egy tesztnap után, pedig az idén itt még nem is teszteltek.
12:50
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Ericsson megtörte a csendet
A Sky Sports szerint közben Frederic Vasseur Zurichbe költözött a családjával, hogy közelebb lehessen a csapathoz. Vasseur hétfőn kezd Hinwilben.
12:53
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Összerakták Palmer autóját
Mondhatnánk, hogy vesztett 50 percet, de a többiek sem használták nagyon aktívan az edzés eddig, lassan kétharmadát.
12:55
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Bottas már az 1:29-et ostromolja
A Mercedes továbbra is marad a lágy gumiknál, Bottas 1:29.106-ra javított, Hamilton 1:29.486-nál tart.
12:56
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel is javított, de még nagyon messze van
A német pilóta 1:30.933-mal feljött a két Mercedes és Verstappen mögé a 4. helyre, de a hátránya jelentős az Ezüstnyilakhoz képest.
12:58
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel továbbra is küzd az autójával
Sokat gépészkedik, és túl is csúszik a kerékvetőkön. Hamilton is elfékezte magát, Alonso autóját pedig javítani kell. Nem úgy tűnik, hogy hamarosan pályára lép.
13:03
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Räikkönen nagyot csúszott
Vettel 1:30.782-re javított, Hamilton is 1:29.384-re javított, de Bottas továbbra is vezet. Grosjean megint küszködik az autójával és Räikkönen Ferrarija sem stabil, nagyokat csúszkált, és majdnem a füvön kötött ki.
13:07
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Villám McQueen is feltűnt Silverstone-ban
Riválisával, Jackson Stormmal osztozik egy bokszon, de az edzést ezúttal kihagyják a Verdák 3 főszereplői.
13:10
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Hamilton közelít Bottashoz
Még mindig nem ő vezet, de 1:29.184-gyel már Bottas nyomában jár. A Két Red Bull 4 tizedre van tőlük, a Ferrarik még ennél is lassabbak, főleg Vettel, aki 1,4 másodpercre van Bottastól.
13:15
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Alonso egész jól megy az új Hondával
Vandoorne az Osztrák Nagydíj után azt mondta, a McLaren Honda már képes top 10-es tempóra, és ezt most Alonso ideiglenes 7. helye is alátámasztja, igaz, Bottasnál 1,8 másodperccel lassabb.
13:24
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Feltűnt a Force India első embere is
Vijay Mallya az idén egyszer, a Brit Nagydíjra tud ellátogatni, mert bevonták az útlevelét és az indiai hatóságok nagyon szeretnék bíróság elé állítani a hazájában. A Force India októbertől várhatóan névváltozásba kezd, az eddig bejegyzett cégek alapján a legvalószínűbb a Force 1 elnevezés lesz.
13:27
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Giovinazzi fél másodpercre Grosjeantól
Az olasz tehetség egyelőre elmarad a rutinos Grosjeantól, de a fél másodperces távolság egy idegen autóval nem vészes. Azt viszontn nem tudjuk meg, hogy mennyit tudna fejlődni, mert a következő edzésen Magnussené lesz ismét az autó.
13:30
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Vettel nem tud javítani
Szuperlágy gumival megy, és még egy utolsó kört meg tudott kezdeni, de az előző körben nem tudott javítani a 6. helyén. A szuperlágy gumik ellenére is sokkal lassabbak a Mercedesnél.
13:32
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Ricciardo padlólemeze is megsérülhetett
A Sky Sports szerint ez a helyzet, állítólag Adrian Newey személyesen vizsgálta meg az alkatrészt. Daniel Ricciardo már visszaért a bokszba, ki is szállt az autóból.
13:33
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Műszaki hiba Kvjatnál
Az utolsó métereket lassan kell megtennie, mert műszaki problémájuk van. Rádión jelentette, hogy nincs hajtás az autójában.
13:35
július 14, 2017
Vágólapra másolva!
Bottas jobb tempóval kezdett Hamiltonnál
1:29.106-tal a finn pilóta volt a leggyorsabb, de Hamilton árnyékként követte. A két Red Bull, de főleg a két Ferrari már számottevő hátrányba került a Brit Nagydíj első szabadedzésén.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!